Madrid, 1936. július 19.
A tömeg része volt, egyetlen pont a körúton gyülekező testek tengerében. Több ember volt itt, mint amennyit valaha is látott, sokkal több, mint amennyit valaha is meg tudott volna számolni, és életében először érezte magát csodálatosan jelentéktelennek és névtelennek. Nem csupán a külseje változott meg a túlméretezett férfiruhákkal és az átabotában, durván lenyírt fiús hajjal; új nevet is adott magának: Marquez, amelyet a szobalányától kölcsönzött. A Mendozának Madridban kevésbé volt ugyan társadalmi súlya, mint Andalúziában, de nem kockáztatott – nemcsak hogy rejtve kellett maradnia azok előtt, akiket esetleg a családja küld utána –, azt akarta, hogy ezentúl az értékei és az intellektusa, ne pedig a származása alapján ítéljék meg.
Hagyta, hogy az áramlat felkapj
