NM. SE.
Charlotte a zsakarandafa kérgébe durván belevésett két monogramot bámulta; a betűk szinte nem is látszottak volna, ha ezen a helyen nem olyan különösen sima a fa, a törzsnek ezen az oldalán végigfutó, üszkös sebhez hasonló fekete repedés. A véset kényelmesen rejtve volt a ház elől, noha a fa jól látható helyen állt, a két látványos épületszárny között.
Megbizonyosodott arról, hogy senki sem látja – nehéz lett volna megmagyarázni, miért ácsorog egy virágágyás közepén –, leguggolt, és benyúlt a résbe, vakon tapogatózva valami, bármi után, de semmi. Akármi lehetett is ott egykor, az most már nyilvánvalóan Señora Quincynél volt. Különös, hogy a holmi ennyi idő után még mindig ott volt a rejtekhelyen, ám ennél is érdekesebb, hogy az idős hölgy emlékezett rá.
Charlotte sóhajtva feláll
