44.Betty
Noha hosszú hónapok után újra a saját ágyamban alszom, még mindig a börtönben megszokott időben, reggel fél hétkor ébredek, és nem értem, miért nem látom a szoba átellenes oldalán a cellatársamat, aki mindig magzatpózba gömbölyödve alszik, mert, ahogy mesélte nekem, „Ha otthon van a palim, sose tudni, mikor fog megcsapni”. Várom, hogy fölberregjen az elektromos csengő. A sorban állást a zsúfolt vécékhez. Egyes nők rosszindulatú húzásait (Ugye, nem baj, ha a te kenyeredet is megeszem?, kérdezte a cellatársam az étkezésekkor, én meg nem akartam patáliát csapni, nehogy a fogkefémet is lenyúlja, ahogy az elődömmel tette). Mások kedvességét (Tessék, adok az enyémből, mondta valaki más).
Még mindig nehéz elfogadnom, hogy szabad vagyok.
– Már értjük, hogy miért vállaltad magadra, Bett
