Hatodik fejezetEvan
Széthasít a zene, úgy fel van csavarva a basszus, hogy rezeg tőle a mellkasom. A night-club belterében egymást váltják a sötét árnyak és a ritmusra villogó, vakító fények. Élénkvörös és -zöld színek szóródnak szét a karcsú testeken, akik megjelennek, majd újra eltűnnek az ütemek közötti hirtelen sötétben.
– Még egyet! – kiáltja Mikey, Kane barátja a balomon, egy kicsit túl hangosan és túl közel a fülemhez, hogy jólessen.
Rámosolygok és eljátszom, hogy nagyot kortyolok a sörömből. Megszoktam már a hozzá hasonló srácokat.
Életem egy másik pillanatában még innék is. Megnyugtató az a még éppen jóleső bizsergés. Az a fajta könnyedség, amikor még mindig te irányítasz, de már semmi sem számít. Oly sokáig erre vágytam, de többé már nem.
Most nem, amikor annyi minden csúszi
