– Ébredj! Ébredj már, te szerencsétlen!
– M-m-mi? T...essék?
– Ébredj, te mihaszna! Nyöszörögsz itt nekem, mint egy haldokló! Nem bírom már hallgatni! Térj magadhoz, mert esküszöm, leöntelek valamivel!
– Elaludtam? Hol vagyok? Hány óra van? – kérdeztem teljesen összezavarodva.
– Ugyanott vagy, te rakás szerencsétlenség! Jó reggelt, hogy szakadnál meg!
– Miért maga ébreszt? – Az idősebbik nővér volt az, Agatha, az asszonyság, aki már kezdettől fogva gyűlölködve nézett rám. – Hol van Nola? Mit csináltak vele?
– Mit csináltunk volna, te majom? Semmit. Hazament a kis liba, aztán alszik. Mi mást tenne? Lejárt a műszakja! Már így is kettőt tolt végig egyhuzamban. Most én vagyok itt egymagam. Nem is örülsz? Engem nem szeretsz úgy, mint azt a kényes kis hercegnőt?
– Hogyhogy otthon van? – E
