LaraHazaértem! − tört rá Larára az oly ismerősen jóleső érzés… mielőtt a „DE MINEK IS?!” szívszaggatóan fájdalmas felismerése darabokra nem zúzta a pillanatot.
A mindig élettel teli, vidám lakás ezúttal valahogy dermesztően hidegnek, üresnek hatott, és Lara idegenként nézett körül a saját otthonában. Úgy, mintha még soha életében nem járt volna itt.
És a hirtelenjében rátörő, kavargó érzések túl soknak bizonyultak.
Már-már látni vélte amint a szertefoszló lelkiereje fáradt szikrái ellobbannak körülötte:
− Anyaaaa! − rogyott térdre az amerikai konyhás kicsiny nappali közepéig megtett két vánszorgó lépés végén.
Majd hosszú-hosszú percekre megszűnt számára a külvilág…
Lara egy olyan univerzumban „zuhant” őrült sebességgel egyre mélyebbre, ahol nem létezett más csak a lelkében tomboló ha
