ÉJFÉL | ADAM
A szemem ellenáll a próbálkozásnak, hogy kinyissam. Kidörzsölném a port belőle, de a karom zsibbadt, nem engedelmeskedik. Nehéz a fejem, a szám száraz, a torkomban feltolul valami szörnyű íz, mintha tegnap este tíz korsó sört és egy kebabot nyomtam volna be, ahelyett, hogy… Megrázom a fejem, hogy kitisztuljon. Mi történt tegnap éjjel?
Egyáltalán: reggel van? Olyan sűrűn burkol be a sötétség, akár egy takaró, nem is vagyok biztos benne, hogy nyitva van-e a szemem vagy csukva. Zene szól – valami menő sláger egy kommersz zenekartól. Nem ágyban fekszem – alattam valami kemény és hideg –; hol vagyok?
Az emlékek lassan visszaszivárognak ködös agyamba. A pénzbehajtó. Becca. Sophia.
– Sophia! – A hang csupán rekedt, karcos suttogásként tör fel a torkomból. Vizet! Vízre van szükség
