Angyalok és démonok

Második fejezet

– Most már hajlandó meghallgatni? – kérdezte a férfihang, amikor Langdon végre felvette a telefont.

– Igen, uram, a pokolba is. Várom, hogy magyarázatot adjon.

– Én már korábban is megpróbáltam. – Száraz, gépies volt a hangja. – Fizikus vagyok. Egy kutatóintézetet vezetek. Történt itt egy gyilkosság. Láthatta a halottat.

– Hogy talált meg? – Langdon alig tudott összpontosítani. A faxon látott képen járt az agya.

– Mondtam már. A világhálón. A könyve, Az Illuminátusok művészete honlapján.

Langdon megpróbálta összeszedni a gondolatait. A könyve lényegében ismeretlen a mainstream tudományos körökben, de meglehetős figyelem övezi az interneten. Ezzel együtt a hívó állításának nincsen semmi értelme. – A honlapon nincsenek személyes információk – szögezte le Langdon. – Ebben biztos vagyok.

– Itt, a laborban vannak olyan emberek, akik nagyon értenek ahhoz, hogyan lehet adatokat gyűjteni a világhálóról.

Langdon kételkedett benne. – Ez nagyon úgy hangzik, mintha a laborjában jó sokat tudnának a netről.

– Még szép – vágott vissza a férfi. – Mi találtuk fel.

Volt valami a férfi hangjában, ami arra engedett következtetni, hogy nem tréfál.

– Találkoznunk kell – erősködött a hívó. – Ezt nem beszélhetjük meg telefonon. A labor mindössze egyórás repülőút Bostontól.

Langdon állt a dolgozószoba gyér fényében, és a kezében tartott faxot elemezte. A képnek ellenállhatatlan ereje volt, alighanem annak a századnak az epigrafikus leleményét képviselte, amelyet egy évtizedes kutatómunkával egyetlen szimbólumban összegzett.

– Halaszthatatlan – sürgette a hang.

Langdon tekintetét fogva tartotta a billog. Illuminátusok, olvasta újra meg újra. Munkája során a kövületek szimbolikus megfelelőivel – régi dokumentumokkal és történelmi mondákkal – foglalatoskodott, de ez a kép itt mai. Jelen idejű. Úgy érezte magát, mint az őslénykutató, aki váratlanul szembetalálkozik egy élő dinoszaurusszal.

– Vettem a bátorságot, és elküldtem magáért egy gépet – mondta a hang. – Húsz percen belül Bostonban lesz.

Langdon érezte, hogy kiszárad a szája. Egyórás repülőút…

– Elnézést, amiért önhatalmúlag cselekedtem – mondta a hang. – Szükségünk van önre.

Langdon megint megnézte a faxot – ősi mítosz, feketén-fehéren megpecsételve. Félelmetes volt belegondolni. Szórakozottan kinézett az ablakon. A hajnal első fénye már megjelent a nyírfák között a hátsó udvarban, de ma reggel valahogy más látványt nyújtott. A félelem és az izgatottság furcsa elegye szállta meg, és Langdon tudta, hogy nincs más választása.

– Ön győzött – mondta. – Mondja meg, hol várjam a gépet.