Vittoria nem emlékezett rá, hogyan jutottak el a főliftig, de ott voltak. És fölfelé tartottak. Kohler a lány háta mögött, zihálva lélegzett. Langdon aggódó tekintete úgy siklott át Vittorián, mint egy szellemen. Kivette a faxot a lány kezéből és elrejtette a zakója zsebébe, hogy ne lássa, de a kép már beleégett Vittoria emlékezetébe.
Ahogy emelkedtek fölfelé, Vittoria világára ráborult a sötétség. Papa! Gondolatban utánanyúlt. Csak egyetlen pillanatra, emlékezete oázisában, Vittoria újra vele volt. Kilencévesen gurult lefelé egy havasi gyopárral pöttyözött domboldalon, a feje fölött Svájc ege forgott.
– Papa! Papa!
Leonardo Vetra nevetve, ragyogó arccal állt mellette.
– Tessék, angyalom?
– Papa! – kuncogott, közel nyomakodva hozzá. – Kérdezd meg tőlem, hogy mi van!
– De hiszen olyan
