Maximilian Kohler, a CERN igazgatója a Cromolyn és a Leukotriene hűvös áramára nyitotta ki a szemét; a gyógyszerek kitágították a hörgőit és a tüdőkapillárisait. Újra normálisan lélegzett. A CERN kórházának egyik különszobájában találta magát, a kerekes széke ott állt az ágya mellett.
Szemrevételezte magát, megvizsgálva a papírköntöst, amit ráadtak. A ruhái ott voltak összehajtogatva az ágya mellett. Meghallotta odakintről a körútját végző ápolónő lépteit. Egy hosszú percen át csak fülelt. Aztán, amilyen csendben csak tudott, kitornázta magát az ágy szélére és összeszedte a ruháit. Béna lábával küszködve felöltözött. Aztán átvonszolta a testét a kerekes székbe.
Köhögését visszafojtva az ajtóhoz gurult. Kézzel hajtotta magát, mert nem akart zajt csapni a motorral. Az ajtóhoz érve kilesett
