Éjjel tizenegy óra huszonhárom perc.
Vittoria remegve állt az Angyalvár balkonján és könnyben úszó szemmel nézett le Rómára. Annyira vágyott arra, hogy átölelje Robert Langdont, de nem volt rá képes. Érzéketlenné vált a teste. Át kellett állnia. Újra felmérnie önmagát. Az a férfi, aki megölte az apját, holtan hevert odalent, és Vittoria is csaknem áldozatául esett.
Amikor Langdon keze megérintette a vállát, a belé áramló meleg csodás módon megtörte a jégpáncélt. A teste borzongva új életre kelt. Felszállt a köd, és Vittoria meglátta, milyen szörnyű állapotban van Robert: csuromvizes, tele sebekkel.
A poklok poklán mehetett keresztül, hogy megmentse őt.
– Köszönöm… – suttogta Vittoria.
Langdon fáradtan mosolygott, és emlékeztette a lányt arra, hogy inkább ő tartozik neki hálával – az a
