bc

Vonzó hagyaték

book_age4+
detail_authorizedAUTHORIZED
4
FOLLOW
1K
READ
like
intro-logo
Blurb

"Az elejétől a végéig elbűvöl és nem ereszt." - CNC Bookish Vibes

Szenvedélyes vágy és örökölt gyűlölet

A küzdelem Weston Lockwood és köztem évtizedekkel a születésünk előtt kezdődött. A nagyszüleink a legjobb barátok és üzlettársak voltak, legalábbis a nagyapám esküvője napjáig - ekkor a menyasszony kibökte, hogy képtelen hozzámenni feleségül, mert Weston nagyapjába is szerelmes. A két férfi éveken át nagy harcot vívott Grace Copelandért, aki egyébként szintén az üzlettársuk volt, azonban egyikük sem tudta teljesen megszerezni a nő szívét. Végül hárman háromfelé mentek.

A nagyapáink mást vettek feleségül, és a két férfi ádáz ellenfelekké vált az üzleti életben is. Apáink is folytatták az idővel megszokott küzdelmet. Majd Weston és én is. Igyekeztünk a lehető legnagyobb távolságot tartani egymástól. Az a nő azonban, aki miatt egykor kirobbant a háború, meghalt, és a világ egyik legértékesebb szállodáját váratlanul a nagyapáinkra hagyta, hogy osztozzanak meg rajta. Úgyhogy most itt vagyok egy szállodában azzal az emberrel együtt, akit születésemtől fogva gyűlölnöm kellene, és próbálom megoldani ezt az örökül kapott, bonyolult helyzetet.

Szokás szerint hamar egymás torkának estünk. Szívből gyűlöltem Weston Lockwoodot: magas volt, okos, fennhéjázó és túlságosan is jóképű. Tűz és víz voltunk. A családunk már megszokta a háborúskodást. Azonban volt egy apró kis gond. Valahányszor összevesztünk Westonnal, végül valahogy mindig az ágyban kötöttünk ki.

A New York Times bestsellerszerző, Vi Keeland az év legszenvedélyesebb romantikus történetét hozza el az olvasóknak.

"Humoros, magával ragadó, és csak úgy sistereg az érzelmektől!"

Miss Petite Brunette Book Blog

"Leborulok a szerző nagysága előtt - mennyi pajkos évődés, micsoda szeretet-gyűlölet játszma!" - Kitty Kat's Crazy About Books

chap-preview
Free preview
Chapter 1
A fordítás az alábbi mű alapján készült: Vi Keeland: The Rivals, 2020 A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent: Órákon át kívánlak, 2018 A beosztott, 2018 Egomániás, 2019 Csak szex, 2019 A megbízó, 2019 A vetélytárs, 2020 Fiatal szerető, 2020 A viszony, 2020 Copyright © 2020. THE RIVALS by Vi Keeland The moral rights of the author have been asserted. Hungarian translation © Márton Andrea, 2021 Hungarian edition © Álomgyár Kiadó Minden jog fenntartva! Fordító: Márton Andrea Borítófotó © Walter Chin Modell: Tobias Cameroon Borítóterv: Faniszló Ádám, Németh Renáta Szerkesztette: Fodor Zsuzsa Korrektúra: Török Tünde Tördelés: NovaBook Álomgyár Kiadó, Budapest, 2021 Felelős kiadó: Nagypál Viktor Elérhetőségeink: +36 30 487 3552 admin@alomgyar.hu www.alomgyar.hu www.facebook.com/alomgyar instagram.com/alomgyarkiado Elektronikus változat Békyné Kiss Adrien ISBN 978-963-5700-46-2

editor-pick
Dreame-Editor's pick

bc

Oroszlán és Vadmacska nemcsak on-line

read
1K
bc

Nagy játékos

read
1K
bc

Uriel

read
1K
bc

Vagány

read
1K
bc

A bűn szívében

read
1K
bc

A legenda szerelme

read
1K
bc

Winslow fivérek

read
1K

Scan code to download app

download_iosApp Store
google icon
Google Play
Facebook