Sophia
Az utóbbi néhány nap rettenetesen sűrű volt. Apám visszaérkezett a városba, és a jogi csoportunk napi tizenkét órában dolgozott, mert vészesen közelgett a licitálás időpontja. Volt, hogy éjfél felé fejeztem be a munkát, és amikor kiléptem az irodámból, Westonnál gyakran még mindig égett a villany, bár ez nem akadályozta meg abban, hogy bebújjon az ágyamba a nap végén.
Ma reggel úgy éreztem, alig aludtunk el, és máris fel kell kelni. A nap első sugarai beszűrődtek a függöny résein, és egy fénysugár megvilágította Weston arcát.
Ahogy felnéztem rá, megsimogatta a hajamat, megsimogatta az arcomat; államat a tenyerembe támasztottam.
– Az íróasztalon ott van egy kulcs a szobámhoz.
Weston keze megállt a levegőben.
– Azt szeretnéd, hogy legyen kulcsom a lakosztályodhoz?
– Amikor tegn
