Egy nap kettesben sétáltak a közeli erdő fái alatt, és Charlottenak feltűnt, hogy William kissé feszült. A máskor mindig beszédes férfi most hallgatásba burkolózott, mintha a gondolatai máshol járnának. Nem kérdezte, mi bántja, tudta, a férfi úgyis elmondja neki, ha úgy akarja. Nem is kellett sokáig várnia, mivel az, hamarosan megszólalt.
- Charlotte, levelet kaptam a birtokomról, haza kell mennem.
- Történt valami?
- Semmi olyan, ami aggodalomra adhatna okot. – Néhány pillanatig habozott, majd a lényegre tért.
- Lenne kedve velem tartani? Szeretném megmutatni önnek az otthonom.
- Ez megtisztelő rám nézve. Cora is jön?
- Nem, neki túl hosszú lenne ez az utazás.
- Értem.
- Velem tart? Csupán néhány napról van szó.
- Nem is tudom – habozott a nő.
- Csak nem fél?
- Semmi esetre sem
