Szóval, a kedd mindenesetre durva volt. Miután Nathan elment edzeni, nekem bekötött térddel és könyökkel kellett tanítanom az új gyerekcsoportomat, és ahányszor csak behajlítottam az egyiket vagy a másikat, úgy éreztem, mintha valaki üvegszilánkokkal dörzsölné a bőrömet. És tudjátok, mit? A balettban rengeteg hajlítás van. Gyakorlatilag csak ebből áll. Hajlítás mindenhol.
A többi csoportomban is megtartottam az órákat aznap, és reménykedtem benne, hogy este látom majd Nathant, de meg kellett jelennie a gyermekkórházban egy rendezvényen, és nem akartam olyan lány lenni, aki megkéri, hogy hagyja ki az egészet, és ne váltsa valóra a kicsik álmait. Így aztán sms-eztünk egy kicsit (ha érdekel benneteket, nagyon kínos sms-ezni ebben a bizonytalan, szürke állapotban), aztán korán lefeküdtem.
Sz
