Megsimogatom a tarkóját.
– Nathan, beszélj hozzám.
Eltart egy pillanatig, de végül válaszol.
– Nagyon fáradt vagyok. Hetek óta érzem ezt a szorítást a mellkasomban, és most először csökkent valamelyest. Teljesen kipurcantam. Régen mindent tudtam kezelni, de…
– De most nem annyira?
Bólint.
– Nincs véged. Egy pánikroham vagy a szorongás nem a teljes lényedet tükrözi. Kiégtél, és ez teljesen érthető. Még senkit sem láttam, aki úgy hajtotta volna magát, mint te. Természetes, hogy ide jutottál.
Megrázza a fejét.
– Nem… Velem ez nem történhet meg. Tudnom kellene kezelni. Muszáj képesnek lennem arra, hogy megbirkózzam vele.
– Ki mondja ezt?
Nem válaszol. Elhúzódom, és két tenyerem közé fogom az állát, hogy a szemembe nézzen. Még a sötétben is látom, hogy a szeme vörös és feldagadt, és h
