– Igen, Veronika, meséljen! Látja, hogy itt mindenki majd’ eleped a maga szavaiért! – kérlelte szívszaggatóan az ügyvédné.
Veron várt még egy percet, hogy az olthatatlan női tudásszomj a végsőkig fokozódjon. Amikor már szinte tapintani lehetett a kíváncsiságot, a hölgyközönség egyes tagjai pedig a fulladásos halál völgyében jártak a lélegzés régtőli visszafojtása okán, a régi Lady Macbeth–alakítást idéző halk, hátborzongató hangon beszámolt a reggeli eseményekről.
Amikor befejezte, rá kellett jönnie, hogy elmesélni sokkal nagyobb izgalmat jelentett, mint átélni a kétségkívül tragikus, de emlékei szerint csak furcsa, és a sok vér miatt inkább gusztustalan, mintsem drámai esetet. Mindenesetre azért azonnal megkezdődött a nyilvános találgatás, bekiabálós alapon.
– Szerintem az a zsebóra
