– Édesapám, nagy szerencse, hogy magának nincsen aranyórája – mosolygott a húsleves gőzén át Dávid Szilveszterre a lánya, miután befejezte a mesélést.
Az öreg Dávid egykedvűen kanalazta tovább a levest. Az ő apja honvédként harcolt Kossuth oldalán, és sokkal cifrább történetekkel is tudott szolgálni, ha kapálás meg aratás közben a társaságból kifogyott a szó. Egyébként se nézte jó szemmel, hogy a lánya, Veron azokat a szemétre való újságokat olvassa – ő maga felnőtt korában tanult meg olvasni, és az imakönyvön meg a kalendáriumon kívül nem is olvasott mást. A naptól cserzett bőrű, barázdás arcú, bütykös ujjú és közismerten kevés beszédű öreg gazda, akinek tar feje búbját rejtélyes heg csúfította (a pletyka szerint egykor tengelyt akasztott holmi hírhedt lótolvajokkal) mégis a város egyik
