Rosenberg kedélyesen válaszolt:
– Természetesen az otthonomban. Tudja, keveset alszom, és általában négykor kezdem a napot, a könyvelés áttekintésével. – A kereskedő elmosolyodott. – Az egyetlen tanú az unokahúgom lehet, aki maga is rossz alvó lévén, ilyentájt hoz nekem egy csésze teát meg egy kancsó friss vizet. De ő csak néhány percet tölt velem. Nem tudom, találkozott-e már vele… Nem túlságosan társaságkedvelő leány.
– Nem hinném, hogy szükség lesz tanúra, Rosenberg úr. Tisztán csak rutinkérdés volt, ahogy említettem volt. Még egyszer köszönöm, és Isten áldja!
Ahogy Rosenberg távozott, Dujmovics eltöprengett, vajon egy zsidó megfelelő köszönésnek tartja-e, ha az ember Isten áldásával bocsátja el. Végül azonban úgy döntött, hogy semmi esetre sem sérthette meg beszélgetőpartnerét. A
