Veron kezébe vette az órát, amit az édesapjától kapott a huszadik születésnapjára. A szerkezet fél tízet mutatott.
Fölkelt az ágyáról, és türelmetlenül járkálni kezdett a szobában. A szíve nyugtalanítóan gyorsan dobogott, a levegőből pedig mintha kifogyóban lett volna az oxigén. Veron lehajolt, hogy fölvegye a cipőjét, és amikor kiegyenesedett, annyira megszédült, hogy meg kellett markolnia az ágytámlát. Várt egy percet. Kinyitotta a szemét, és megpillantotta magát a tükörben. Közelebb lépett, és századjára is megpróbálta kitalálni, mi az, amit Losonczy vonzónak talál benne. De századjára is ugyanazt regisztrálta: ösztövér termet, jelentéktelen arc, silány haj és ráadásként a stílus tökéletes hiánya.
„Talán a békés természetem?” – mosolyodott el. Végül megállapította, hogy a rejtély ez
