JILLIAN
– Colton, te normális vagy? Mit csinálsz? – kérdeztem, amikor egy ház elé értünk, és majdnem kézifékkel kanyarodott a feljáróra. Egyébként nem volt problémám azzal, ahogy a gázt taposta, de most sikerült teljesen rám hozni a frászt.
– Parkolok – vigyorgott. – Miért, minek néz ki? – mutatott elénk, és várta, hogy felnyíljon a garázsajtó. Vizsgálódóan néztem rá.
– És hová hoztál engem? – faggatóztam tovább. – Azt hittem, az apádhoz jöttünk.
Nem is figyelt rám, olyan izgatott volt, és éreztem, hogy nekem is remegni kezd a kezem. Átvettem a rezgését, de ezúttal csöppet sem örültem ennek. Eléggé furcsán viselkedett egész nap, alig fért a bőrébe, és alighogy kikötöttünk, erősen sürgetett, miközben készülődtem. Most meg ez a tempó?!
Megragadta a kezem, és magával húzott, amint kipatt
