Helena
Nem a foglyok kórházába vitt, hanem egy furcsa, fehérre meszelt barakkba, amire eddig még nem figyeltem fel. Amint beléptünk az ajtón, a rab orvos talpra ugrott, és vigyázzba állt, puszta ösztönből, amit kifejlesztett benne, hogy hónapokon át szolgálta egy SS-tiszt minden szeszélyét. Olyan negyvenéves lehetett, látszott rajta, hogy tanult ember, korán őszült, fehér köpenyére zsidócsillagot varrtak. Végtelen vágyakozással bámultam a könyvet, amit eddig olvasott, és most ott hevert kinyitva az íróasztalán. Mit meg nem adnék, ha olvashatnék, legalább napi pár percet!
Mellettem Rottenführer Dahler megköszörülte a torkát, nem tudta, hogy kezdjen bele a mondanivalójába.
– Meg kell vizsgálnia egy munkásomat – közölte.
Az orvos felvette vékony, fémkeretes szemüvegét az asztalról, rám né
