Danny már amúgy is oda meg vissza volt, és teljesen összezavarodott, ilyen rámenősséget most biztosan nem tud elviselni.
A nővér még egyszer barátságosan rákacsintott, és elhagyta a kórtermet. Danny még mindig hallgatott, de én láttam, hogy munkál benne valami. Összeszorította az állkapcsát.
– Danny, nehogy hülyeséget csinálj! – mondtam neki halkan.
Mintegy gombnyomásra felhajtotta a takarót, kilendítette a lábát az ágyból, és kihúzta az infúziós tűt a karjából. A párnát rövid ideig a karhajlatára szorította, míg a szúrás helye már nem vérzett.
Felnyögtem, és a csuklója után kaptam, de ő védekezőn felemelte a karját.
– Kérlek, hagyj!
Engedelmeskedtem. Az ilyen pillanatokban békén kellett őt hagyni, ilyenkor senki sem tudott hatni rá. Most nem fog velem beszélni, régóta és eléggé jól
