Elfojtott vágyak

Chapter 3

„Immunis lettem az érzékelésre, egyre több emlék és érzés tűnik el az életemből. Néha észbe kapok, hogy most valami mást reagáltam, mint ami ésszerű lett volna. (…) Már nem analizálok olyan élvezettel, nem figyelem az embereket, a körülöttem tomboló világot, nem tesz többé boldoggá egy illat vagy egy íz. Elfelejtettem rajongani.”

(Gerlóczy Márton)

A nappaliban a lábam felpolcolva karba font kézzel, durcásan ültem a fotelben. Hihetetlen. Hosszú évek óta először próbáltam nem elfojtani a vágyaimat, és ez lett a vége. Maya Hazel haját fésülgette, de időnként felém sandított.

– Jól vagy? – kérdezte túlságosan is megértően, kedvesen. A szememet forgattam.

Nem! Rohadtul nem vagyok jól. Felnyaltam az aszfaltot, a fél oldalamon nem maradt bőr, és ha mindez nem lett volna elég, még a büszkeségem is csorbát szenvedett, amikor a padlón fetrengve a feleségem segített fel.

– Persze! Minden király! – vetettem oda foghegyről.

– Biztos? Olyan szürke vagy! – nézett rám aggodalmasan.

Szürkeee? Nem vagyok én kaméleon, hogy átvegyem az aszfalt színét.

Különben sem tetszett a kedvessége. Mosolyog. Még mindig mosolyog. Na, ebből szoktak hatalmas félreértések lenni, de már nem dőlök be neki. Nem engedhetek még ki! Van az, amikor csak úgy édesen mosolyog, de van EZ a kényszeredett vigyor, amit szándékosan, célzottan, jelzésszerűen vet be. Istenem, inkább kiabálna! Azt is jobban viselném. A kedves, mézesmázos viselkedés mégiscsak összezavart. Fortyogó düh és harag helyett bűntudatot éreztem.

Megpróbáltam felállni, hogy elvonuljak a célkeresztből, de elég ügyetlenül tudtam csak talpra állni. Maya azonnal letette a fésűt, és a segítségemre sietett.

Istenem, segíts! Eltűnik a farkam!

– Ne! – szóltam rá erélyesen, amikor felém nyúlt. Nem akartam, hogy magatehetetlennek lásson. – Életerős férfi vagyok! Nincs szükségem támaszra. Egyedül is menni fog.

– Okééé! – forgatta látványosan a szemét. Bicegve indultam meg a hálószoba felé, amikor csengettek.

– Ez meg ki a fene lehet? – csúszott ki a számon.

– Jaj, nem említettem? – pislogott Maya az ártatlan kék szemével. – Apa hívott, hogy beugrik hozzánk megnézni, hogy vagy.

Összeszűkült tekintettel bámultam a bejárati ajtóra.

– Ian, ne csináld ezt! Most olyan vagy, mint egy ugrásra kész házőrző. Azt hittem, ennek a dominanciaháborúnak régen vége! – csóválta rosszallóan a fejét.

Vége van, persze. Az ő területén, de nem az enyémen! Lehet, hogy az irodában lenyelem, hogy ő a főnök, de ez az én házam, az én váram. Itt én vagyok a főnök!

– Ülj szépen vissza, és erőltess az arcodra egy mosolyt! – parancsolt rám a feleségem.

Vettem egy mély levegőt, és mivel amúgy is sajgott a lábam, engedelmesen visszarogytam a fotelbe. Maya elsétált a boltívig, ahol vetett rám még egy pillantást. A kezével egy mosolyt rajzolt az arcára, jelezve, hogy az még lemaradt. Megvillantottam a fogsorom, mire haragosan felhördült.

– Ez inkább hasonlít egy vicsorgásra. Szedd össze magad, légy szíves!

A szeme úgy szikrázott fel, mint egy vihar előtti villámlás az égbolton, de megtette a hatását, mert az arcizmaimat ellágyítva tettem, amit kért tőlem.

– Na látod! Megy ez – bólintott elégedetten, és elindult, hogy beengedje az apósomat. Egy jégbálványnak éreztem magam. Meg sem mertem moccanni, mert féltem, azzal elszáll a varázs, és az arcom berendezése is elfelejti, mire utasították.

– Sziasztok! – lépett be határozottan, vidáman Alex.

– Nagypapi! – sietett felé Hazel, majd Jeremy.

– Hát itt vannak a nagypapa angyalkái – emelte őket egyszerre a magasba. Eleresztettem egy nagy sóhajt, miközben elnéztem, hogyan fürdőzik az unokái szeretetében, majd engem kezdett vizslatni. Na, ilyenkor szeretnék a termetem ellenére észrevétlen lenni. – Sajnálom, ami veled történt! Jobbulást! – tanulmányozta a kötéseimet.

– Köszönöm – szűrtem ki a fogaim között, de közben éreztem, hogy többször is megrándul a szemhéjam, aminek hatására sűrűbben pislogtam.

– Mondd csak, Maya! Biztos vagy benne, hogy nincs valami visszamaradt idegi károsodása? – hajolt közelebb a lányához, de úgy sutyorgott, hogy én is jól hallottam minden szót.

Idegkárosodás, mi. Még van pofája! Bár nem áll messze a valóságtól. Néha szinte agyvérzést kapok a puszta jelenlététől.

– Ne aggódj! Kutya bajom – húztam ki magam. – Pár nap, és újra a régi leszek.

– Csakhogy nekem nem pár nap múlva, hanem ma lett volna szükségem a segítségedre – vetette oda szemrehányással a hangjában.

Coco, a kutyánk a lábam előtt fekve érzékelte a támadó hangsúlyt, felugrott és rámordult. Okos kutya! Legalább egyvalaki a családból mellettem áll.

– Papi, a mamival sütöttünk muffint! Megkóstolod? – rángatta Alex kezét Hazel.

Soha nem voltam olyan hálás neki, mint akkor, hogy elterelte rólam a figyelmet, mielőtt a gyerekeim füle hallatára Alex szégyenbe taszított volna a piedesztálról.

– Milyen ízű, aranyom? – nézett rá érdeklődéssel, és lassan megindultak a konyha irányába. Szerencsére az apósom pont úgy odáig volt az unokáiért, mint én. Ki tudna ellenállni Hazel ártatlan pillázásának?

Maya viszont a szobában maradt, és felvont szemöldökkel várt valamire.

– Most mi van? – vetettem oda.

– Ha a büszkeség cserkészérdem lenne, ma kitűzőt kapnál tőlem – fonta mérgesen össze a kezét maga előtt.

– Most miért? Pontosan úgy tettem mindent, ahogy kérted – horkantottam morcosan.

Rosszallóan megrázta a fejét, majd kiment Alex után a konyhába.

Megadóan engedtem ki a levegőt. Cocóra pillantottam, aki a földhöz lapulva pislogott fel rám.

– Te mit gondolsz erről az egészről? Tényleg én vagyok a bolond?

Felkapta a fejét és hangosan csaholt egyet.

– Ugye, hogy nem? Tudtam, hogy nem velem van a baj – hajoltam le hozzá, és megvakargattam a füle tövét.

– Nem is ezt mondta – szólalt meg a kislányom angyali hangon. Ijedten húztam ki magam ültömben, és csak reméltem, hogy nincs mellette az apósom. Körbepillantottam, de szerencsére egyedül toporgott egy tányérral a kezében.

– Hoztam neked egy muffint – nyújtotta felém.

– Köszönöm, szívem – lágyultam el. Elvettem tőle, ő pedig indiánszökdelésben indult vissza a konyhába.

– Akarod tudni, mit mondott Coco? – pördült váratlanul felém még az ajtóból.

– Hát persze – nyeltem egy nagyot.

– Hogy neki ne panaszkodj, mert ő is bírja a nagypapit – csicseregte magabiztosan.

Kikerekedett szemmel bámultam rá, de ő már el is tűnt.

– Tényleg velem van a baj, csak nem veszem észre? – méláztam el rajta. A kutyára siklott a tekintetem, aki az egyik mancsával eltakarta a szemét. – Áruló! – suttogtam felé, majd beleharaptam a süteménybe.

El kellett ismernem, hogy Maya ebben is remekelt. Büszkeséggel töltött el, ugyanakkor lehangolódtam, hogy ő két gyerek után fitt, üde, magabiztos és gyönyörűbb, mint valaha. És még a muffinja is finom. Ellenben én! Az izmaimon kívül már semmi sem emlékeztetett a hajdani Ian Brytonra. Unalmas lettem. Olyanná váltam, mint egy betört vadló. Megadóan tettem, amit elvártak tőlem, csakhogy ez engem nem tett boldoggá.

Gyakran volt bűntudatom, hogy ezt érzem. Elvégre van egy fantasztikus feleségem, aki nemcsak csinos, szép, de okos is. Nem utolsósorban a legjobb anya a világon. Tedd félre a méltóságod, Ian! Különben is, az önérzetességhez egyfajta alap is kellene. Ugyan mire lehetnék én büszke? Lehunytam a szemem. Próbáltam keresni magamban valamit, amiben hihetetlenül jó vagyok, de nem jutott eszembe semmi. A vállalatom nem volt mérvadó, hiszen azt az apám, a nagy tekintéllyel bíró Mr. Bryton alapította és futtatta fel. Én már csak beleültem a készbe, és valljuk be, ha Alex nem lett volna mellettem, már rég csődbe vittem volna az egészet.

– Ian! – tornyosult felém Alex váratlanul. – Azért jöttem, mert szerettelek volna személyesen tájékoztatni, hogy a mai tárgyalás remekül sikerült. Úgy tűnik, nyélbe ütjük az üzletet – csillogott a szeme izgatottan. – Ha ez tényleg összejön, akkor megkétszerezhetjük… miket beszélek, megtízszerezhetjük a vagyonunkat – veregetett vállon.

– Örülök! – erőltettem magamra egy mosolyt. Remek! Újabb milliárdok, amelyek a bankunk széfjében fialnak tovább. Hogy ez engem miért nem tud boldoggá tenni?

– Elhinni sem merem – folytatta Alex.

Én sem. Ha ezt tényleg nyélbe ütjük, akkor még több munkám lesz, és még kevesebb idő jut majd arra, ami NEKEM örömet okoz.

– Már csak a sajtótól tartok. Megszagoltak valamit, és folyton az épület körül lebzselnek. Legyetek velük óvatosak! Olyanok, mint a hiénák. Nem tartják tiszteletben az emberek jogát a magánéletre.

– Hamar le fognak kopni. Nem hiszem, hogy sokáig tartana az érdeklődésük. Nem vagyunk közszereplők, sem híres színészek. Összetéveszteni sem fognak minket a celebekkel – legyintettem. Túl nagy feneket kerít ennek is, mint minden másnak.

– Csak ne becsüld le őket! – fúrta Alex a tekintetét az enyémbe.

Miután elbúcsúzott, Maya kikísérte. Feltápászkodtam a fotelből és elvonultam a hálószobába, mert nem volt hangulatom az újabb vitához a nem helyénvaló viselkedésem miatt.

Habár nem voltam álmos, lefeküdtem és magamra húztam a takarót. Még akkor sem bújtam elő, amikor órákkal később Maya téblábolt körülöttem. Makacsul alvást színleltem, nem volt kedvem a fejmosáshoz. Szorosan összeszorítottam a szemhéjam a takaró alatt, és nagyon iparkodtam valóban elaludni, mire kijön a fürdőszobából. Álom helyett viszont csak a gondolatok sorakoztak.

Nyomorult birkák! Nem hoznak megnyugvást. Ki az az idióta, aki elhitette az emberiséggel, hogy a számolgatásuk működik?

Kinyílt a fürdőszobaajtó, de én még mindig csak vártam a békességet hozó álmot.

– Felesleges mozdulatlanná dermedned. Még begörcsölnek az izmaid! Tudom, hogy nem alszol – szólalt meg mellettem Maya, miután ő is bemászott az ágyba.

Ne vedd be, Ian! Ez csapda. Csak próbálkozik. Megmakacsolva magam továbbra sem adtam jelét, hogy hallom őt.

– Pontosan tudom, hogy milyen vagy, amikor alszol. Ha nem akarsz velem beszélni, nem kell, de ez a bujkálás elég szánalmas.

Nem hiszem el! Nem hagy békén. És azt is utálom, hogy oda szúr, ahol a legjobban fáj. Szánalmas…

– Igenis alszom – szólaltam meg durcásan, de nem fordultam felé.

– Rosszabb vagy, mint Jeremy. Neki el tudom nézni ezt a viselkedést, mert gyerek, de neked… Tudod, mit? Akkor elintézem ezt is egyedül – csattant fel.

Most meg miről beszél? Habár továbbra sem adtam jelét, hogy foglalkoznék vele, a fülem azért hegyeztem. Arra lettem figyelmes, hogy az ágy megmozdult alattam. Már éppen folytattam volna a báránykák számolását, amikor Maya édes sóhaja kúszott a fülembe. Háttal voltam neki, de nem kellett lángésznek lennem, hogy tudjam, mit csinál. Ismerem már ezt a hangot jól. Kipattant a szemem.

Nem szabad megfordulnod, Ian! Nem adhatod meg magad ilyen könnyen!

Újra lehunytam a szemem, ami nagy hiba volt, mert ettől csak intenzívebben vertek visszhangot a fülemben a buja hangok, amelyeket kiadott. Ezt nem teheti velem! Hogy lehet ilyen… ilyen…

És akkor óvatosan a hátam mögé pillantottam. Döbbenetemben szóhoz sem jutottam, amikor megpillantottam őt. Nem volt rajta semmi, csak egy falatnyi bugyi, de az is csak azért, hogy izgassa a fantáziám. Maya lehunyta a szemét, a jobb keze nagyon lassan simogatta a nyakát, a mellét, majd az ujjaival körkörösen cirógatta a mellbimbóját, amely ettől keményen előremeredt. A levegő is elakadt a tüdőmbe félúton, amikor lejjebb kúszott a tekintetem. A másik keze sem volt tétlen, a fekete csipkebugyija anyagán keresztül kényeztette magát.

Hogy lehet ilyen gyönyörű!?

Meredten néztem a kezét, ahogy egyre jobban belemelegedve ingerli magát odalent. Ekkor kezdtem megérezni, hogy az én férfiasságom is egyre keményedik. Aljas kis boszorkány! Megnyílt, kiszáradt ajkakkal csodáltam, ahogy a kezét bevezeti a tangája anyaga alá. Arcára első pillanatban széles mosoly ült ki, mikor egy másodpercre kinyitotta a szemét, és látta rajtam a mesterkedésének hatását. Csak keveset láttam abból, amit a kezével művelt, mert takarta a fehérneműje, de már pusztán a tudat kikészített. Néhány pillanattal később újra lehunyta a szemét, majd kissé gyorsabban izgatta magát, és egy alig hallható sóhaj hagyta el az ajkát. Ez nagyon nem lesz így jó! A farkam már úgy remegett, hogy szinte fájt. Észre sem vettem, de önkéntelenül is marokra fogtam magam a bokszeremen keresztül. Győzött, a francba is!

Miközben csodáltam a szépségét, azt láttam, hogy az eddig szorosan összezárt combja lassan szétnyílt. Félrehúzta a bugyiját, az én szemem pedig elkerekedett, és egész biztosan elsápadtam, de mint az egér, aki a kígyóval szemben tehetetlenül várja a végét, én is teljesen elbűvölve csak meredtem rá, le sem tudtam venni a szemem a gyönyörű háromszögről a lába között.

– Mondd csak, most végig bámulni fogsz, vagy beszállsz? – nézett buján csillogó tekintetével.

Nem tudtam ellenállni neki, azonnal be akartam mászni a lába közé, de feljajdultam. Túl hirtelen mozdultam, és belehasított az oldalamba a fájdalom. Edzett harcos vagyok, a fenébe is! Annyira kívántam az én Mayácskámat, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy kizárjam a kínzó sajgást. Maya egy pillanatra felkapta a fejét, de akkor már a nyelvem átvette az ujjai munkáját. Maya visszahanyatlott, és szemérmetlenül nyögdécselt, körözött a csípőjével. Mindkét kezemmel megragadtam a fenekét, nem engedtem, hogy ő irányítson. Mindent beleadtam, hogy ugyanúgy felhúzzam, ahogy ő engem. Amikor a teste hullámozni, reszketni kezdett, leálltam. Kimásztam a lába közül.

– Ezt ugye most nem gondolod komolyan? – csattant fel.

Az ágy támlájának dőltem, és kibújtam az alsónadrágomból. Maya tekintete úgy tapadt a mereven ágaskodó férfiasságomra, mint kisgyerek az édességbolt kirakatára. Marokra fogtam magam, és most rajtam volt a sor, hogy élvezkedjek kicsit, de alig láttam neki, Maya már bele is mászott az ölembe. Félrehúzta a bugyiját, és már el is kezdett rám ereszkedni. A derekába kapaszkodtam, hogy lassítsam, mert ahogy beszippantott odalent, féltem, hogy azonnal eldurranok. Maya viszont teljesen átadta magát a pillanatnak. Nem törődve a nyilallással az oldalamban centiről centire egyre mélyebbre hatoltam a testében, amelynek hatására Maya remegett a gyönyörtől. Mire teljesen kitöltöttem, felsikoltott. Erősen kellett tartanom, úgy megfeszült a teste. Nem sokáig tudtam visszafogni magam, amikor megéreztem, hogy közel a vég. Lefogtam a csípőjét, és minden lecsúszásnál erősen ráhúztam a farkamra. Észrevette, hogy mennyire felajzott állapotba kerültem, ezért kicsit másképp mozgott, felgyorsította az eseményeket. Szorosan, ritmusosan pulzáló hüvelye engem is lerántott a mélybe. Nagy erővel robbant ki a tüdőmből a levegő, mint ahogy a gerincemből az ágyékom felé tartó orgazmus. Egy állatias morgás kíséretében döftem párat Maya testébe, miközben elöntöttek engem is a gyönyör hullámai. Ennyit a kitartásról.

Egy darabig még összeölelkezve ringatóztunk. Én csak vonaglottam, Maya pedig ügyesen tovább mozgott rajtam, mialatt szenvedélyes csókokat váltottunk.

– Haragszol még rám? – lihegte a fülembe pár perccel később.

– Te voltál az, aki mérges volt a baleset miatt – tértem ki a válasz elől, hogy időt nyerjek. Maya mellett egyet nagyon megtanultam. Fontos kérdésekre nem válaszolok sem álló farokkal, sem közvetlenül orgazmus után. Ilyenkor a testem nem az agyamba pumpálja a vért, és csak bajba kerültem, ha kinyitottam a szám.

– Én nem mérges voltam rád, hanem aggódtam – ejtette a homlokát a homlokomra. – Nagyon! – suttogta lehunyt szemmel. – El sem tudod képzelni, mit éreztem, amikor felhívtak a kórházból, hogy balesetet szenvedtél. Azt hittem, menten meghalok. Válaszokat viszont nem kaptam. Te sem hívtál fel, hogy minden rendben. Amíg meg nem pillantottalak, úgy éreztem, megőrülök.

– Az eséskor összetört a telefonom – mentegetőztem.

– Miért csinálsz úgy, mintha nem értenéd a lényeget? – sóhajtott fel. – Istenem, Ian! – bújt hozzám. – Annyira szeretlek! – mormolta, aztán a mellkasom, majd a nyakam csókolgatta, ízlelgette, újra felkorbácsolva a vágyamat.

Lehunytam a szemem és átadtam magam a pillanatnak.

– Hogy bírsz engem elviselni? – mordultam, miközben újra az ölembe mászott, és lassan magába fogadott. A legcsodálatosabb a kapcsolatunkban az volt, habár sokat civakodtunk, a szenvedélyünk egymás iránt egy szemernyit sem csökkent. Amíg így képes megnyílni, átadni magát nekem, nagy baj nem lehet.

– Már hozzászoktam a csodás méreteidhez – simogatta a hasam, mialatt ritmusosan ringatózott rajtam. Az ujjai kockáról kockára egyre lejjebb merészkedtek.

– Én nem erre céloztam – ziháltam. A fülemhez hajolt és édes nyögéseket hallatott.

– Nem veszekedni, hanem szeretkezni akarok veled. Élvezni, ahogy átveszed a testem felett az uralmat és az utolsó porcikámig birtokba veszel.

Ennél több nekem sem kellett. Átkaroltam, és ügyelve rá, nehogy kicsússzak belőle, a hátára fektettem.

– Élünk és itt vagyunk egymásnak, Mayácskám – néztem mélyen a szemébe.

Apró csókokat hintettem a nyakára, a fülére, lassan, finoman, egy-egy helyen sokáig elidőzve. Lágyan, de mélyen mozogtam benne, amitől Maya transzba esve áhítattal ismételgette a nevem. Még ha olykor azt is éreztem az élet egyéb területein, hogy csorbát szenvedett a büszkeségem, amint Mayába kerültem, pontosan tudtam, hogy még mindig az a férfi vagyok, akibe beleszeretett, akire szüksége van.

– Istenem, abba ne hagyd, kérlek – markolt a fenekembe keményen. Váratlanul ért, hogy egyszerre ránt magába és emeli felém a törékeny csípőjét. Úgy csapódtam bele, hogy hangosan belemordultam a bőrébe.

– Ezt most hagyd abba, mert ebből nem szeretkezés lesz – figyelmeztettem, és próbáltam ellentartani a követelőző mozdulatainak, de magába rántott, a hüvelyével erősen rám szorított, és szemérmetlenül körözött rajtam.

Minden centim maximálisan kihasználta. Fogcsikorgatva tartottam vissza az orgazmust, amitől vadul levegő után kezdtem kapkodni. Maya alattam ívben feszült, ami biztos jele volt, hogy a gyönyör kapujában egyensúlyozik ő is. Az egyik lábát felhúzta és a derekamra fonta, hogy még mélyebbre hatolhassak benne. Nekem se kellett több. Egyik kezemmel mindkét csuklóját a feje fölé szorítottam, és átfogtam őket. Mindig meglepődtem ilyenkor, hogy milyen vékony és törékeny. A hétköznapokban azonban a hangjával és a tekintetével kompenzált, amitől sokkal veszélyesebbnek tűnt. Megremegtem benne, amitől Maya levegőért kapkodott. A másik kezemmel megtámaszkodtam és erőteljes döfésekkel bombáztam a testét. Egyikünknek sem kellett sok, pillanatokon belül egyszerre jutottunk el a csúcsra.

– Istenem, Mayácska, még egy ilyen menet, és tényleg a sebességbe halok bele – fúrtam az arcom a két melle közé.

– Csak szerettelek volna emlékeztetni, mit hagysz ki, ha kiköltözöl a temetőbe – zihált ő is.

Ahogy a férfiasságom lankadt, úgy élesedett az agyam. A szavai értelmet nyertek az elmémben, ezért felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

– Ez most elég morbid volt – szaladt ráncba a homlokom.

– Ahogy a gondolat is, hogy nem látlak többé.

– Hányszor mondjam még el, hogy sajnálom! – forgattam a szemem.

– Nem ismételgetni kell, Ian, hanem mielőtt cselekszel, végiggondolni a tetteid következményeit.

Sosem a megfontoltságomról voltam híres, ezért nem fogtam be a számat, amikor kellett volna. Pedig tudhattam volna, ha Maya mérges, olyan, mint az áram. Nem látod, de ha babrálni kezdesz vele… ajjaj!

– Ez az egész meg sem történt volna, ha nem lopva kellett volna motorra ülnöm. Időnként úgy érzem magam, mintha a harmadik gyereked lennék. Állandóan kioktatsz és fegyelmezel.

Maya tekintete elsötétült, az arcizma megkeményedett. Ficánkolni kezdett alattam, majd a szó szoros értelmében lelökött magáról. Villámsebességgel pattant ki az ágyból, és indult meg a fürdő felé, de még mielőtt becsapta volna az ajtót, villámló tekintetét az enyémbe fúrta.

– Egyvalamiben legalább teljesen egyetértünk. Én is úgy érzem időnként, mintha a harmadik gyerekem lennél – vágta be nagy lendülettel az ajtót.

Összerezzentem, ahogy beleremegtek a falak. Király! Így kell a mennyből másodpercek alatt a pokolba zuhanni. Tehetetlennek éreztem magam.

– Pontosan tudtad, ki vagyok! Nem árultam zsákbamacskát – kiáltottam utána, de válasz nem érkezett. Elindította a zuhanyt, ami arról árulkodott, hogy nem is kíváncsi a mondandómra. Remek! De ha én fordítanék neki hátat, vagy fognám be a fülem, amikor hozzám beszél, akkor még a szenteltvizet is leszedné rólam.

Tanácstalanul ücsörögtem még ott egy darabig, majd eldőltem aludni. Magamban morogtam még egy ideig, és már majdnem elnyomott az álom, amikor kivágódott a fürdőszobaajtó. Odapillantottam, és döbbenten láttam, hogy a San Franciscó-i ködöt megirigylő gőz hömpölygött ki rajta. Maya alakja, mint egy démon rajzolódott ki a félhomályban.

Ebből nekem elegem van! Nem vártam meg, mire készül, felkaptam a nadrágom és lebicegtem a konyhába. Ezt két okból is remek tervnek éreztem. Egyrészről mert szex után mindig farkaséhes voltam, másfelől mert a főzés mindig megnyugtatott, kikapcsolt. Amint beléptem a konyhába, már kezdett is múlni a bennem uralkodó feszültség. Remélem, megvan még az a darab hús a hűtőben.