Belekortyolok a koktélba. Túlságosan édes, nem ízlik. Felfordul tőle a gyomrom.
Hangos koppanással leteszem a poharat, és ellököm magam elől az étlapot. Egyébként sincs étvágyam. Nem akarok ennivalót rendelni, csak hogy a kukába kotorva végezze. Reméltem, hogy az ittlétben lesz valami kellemes szimmetria – a hotel, ez az asztal, a Mai Tai –, de csalódnom kell.
Kikotrom az utolsó érméket a tárcámból, odadobom az ital mellé, és távozom.
Az étterem túlsó végén leereszkedem a kertbe vezető lépcsősoron. Mozgás a mozdulatlanságban. Átlépdelek a stílusosan kivilágított birtokon, majd végigmegyek egy kanyargós, fénygömbökkel díszített deszkasétányon, amely a partra vezet.
Ide menekültem a veszekedésünk után. Ott hagytalak, és magamban dühöngve átviharzottam a homokon. Az a sok dráma semmiért.
