– Én vagyok – suttogja újra.
Elkezdek bólogatni; az apró, gyors mozdulatokat nem tudom megállítani.
Nem értem.
Nem értem.Máshogy néz ki. A haja alig ér az álláig. Sosem láttalak még rövid hajjal. És sötétebb is – visszatért természetes, aranybarna színe. Valahogy mintha vékonyabb és magasabb is lenne.
Sosem láttalak még rövid hajjal.Hirtelen megmozdul, átszeli a köztünk lévő távolságot. Széttárja a karját, felém nyúl, és a következő pillanatban arccsontjaink összekoccannak, hajunk és végtagjaink egymásba gabalyodnak, szorongatjuk, öleljük egymást. Lassan ringatózunk egyik oldalról a másikra, ez a nővérek tánca. Belélegzem őt, érzem nyakának melegségét, kulcscsontjaink egymásnak feszülnek.
– Te vagy az… – suttogom csukott szemmel, erősen szorítva nővéremet.
Nem tudom, álom ez, vagy ha
