Szürke árnyékok

ELSŐ FEJEZETP. J. RUTHERFORD hátrasimította a haját, és feltette csizmás lábát az asztalra. Megigazította a fején a szalma cowboykalapot, hogy a szeme alig látsszon, majd a füstös helyiségben a távolabbi fal felé nézett, ahol az együttes elkezdett összepakolni. A pincérnő letett egy üveg sört az asztalra P. J. csizmás lába mellé, azután elment, és a figyelmét inkább a férfi vendégekre fordította, akikkel flörtölt és csevegett. P. J. nem volt beszédes típus. Amióta ide járt, soha nem szólt senkihez. Nem számított törzsvendégnek, bár a maga kiszámíthatatlanságával rendszeresen felbukkant ebben a bárban. Ez volt az a hely, ahol a küldetések között leengedett. Sok ember nem úgy tekintett volna erre a közegre, mint a pihenés ideális lehetőségére, P. J.-nek azonban megfelelt: legurított néhány sört, beszívta a füstös levegőt, agyára ment a csapnivaló zene, és végignézett néhány kocsmai verekedést. Elfintorodott, amikor a gitáros egy kimondottan rossz akkordot fogott le, majd a fogát csikorgatta, mert gerjedt a mikrofon. Ezek a srácok amatőrök voltak. A francba, lehet, hogy ez volt az első élő fellépésük, ami azt jelentette, hogy meg fog süketülni, és fájdalomcsillapítót kell bevennie a garantált fejfájásra. Mégis jobb volt, mint egyedül tölteni az estét a lakásában az időeltolódás okozta kimerültséggel birkózva. Persze nem volt teljesen biztos benne, hogy az időeltolódás az oka. Három napja nem aludt, így aztán bármikor képes lett volna álomba merülni, csakhogy az utolsó küldetés után még mindig tombolt benne az adrenalin. Az idegei jobban megfeszültek, mint egy gitárhúr, és az izmai sem tudtak ellazulni ma este. Az a nagy, boldog giccsparádé sem segített, amely a Kelly-központban zajlott. A kettős esküvő annyi igaz szerelemmel, kisbabával meg minden szarral, hogy majdnem kiütést kapott tőlük. Nem mintha cinikus lett volna, ha a romantikáról esett szó. Rendszeresen olvasott szerelmes regényeket, és hevesen megvédte magát, ha bárki cikizni merte az olvasmánya miatt. A Kelly klán azonban kicsit túl szirupos volt neki ezzel a feltétel nélküli szeretettel meg támogatással. Náluk soha senki nem gurul dühbe és kezd veszekedni? Igazság szerint oda nem illőnek érezte magát köztük, ezért szeretett inkább a saját csapatával lenni. Steele-től fogadott el parancsokat, nem pedig Sam vagy Garrett Kellytől, és csak a saját csapatvezetőjét követte. Ha egyszer majd Steele is belekeveredik ebbe a boldog, nyálas szarságba, az lesz az a nap, amikor szögre akasztja a fegyverét, és kilép. Kedvelte Steele-t. Tudta, hányadán áll vele. Mindig. A férfi nem csomagolta selyempapírba a dolgokat. Ha elcseszett valamit, szembesítette a hibával. Ha elvégezte a munkáját, nem kapott érte külön elismerést. Minek, hiszen ez volt a kibaszott feladata, ahogy Steele fogalmazott. És a csapatot is szerette, még Coltrane-t is, aki néha totál az idegeire ment. Persze cuki volt, és leginkább ártalmatlan. Ráadásul tökéletes célpont az ugratásokhoz és a szívatásokhoz. Könnyű célpont. Túl könnyű. Szinte mindig bekapta a horgot, akárhányszor beszólt neki. P. J. volt a jobb mesterlövész. Ezt szerénytelenség nélkül állította magáról, de attól még versengtek Cole-lal, ha a munkáról volt szó. Ez mindkettőjükre jó hatással volt, jobbak lettek tőle, a kapcsolatuk pedig laza és baráti jellegű maradt. Épp, ahogy szerette. Véget ért a dal, mire megkönnyebbülten felsóhajtott. Az együttes láthatóan szünetet tartott, a füle viszont még mindig csengett a pillanatokkal korábban hallott, fülsiketítő hangoktól. A sörért nyúlt, amikor észrevette, hogy három férfi lép a bárba. Megremegett a keze, majdnem felborította az üveget. A gyomra görcsbe rándult, és egy pillanatra fontolóra vette, hogy kimegy a mosdóba. Hirtelen azonban harag vette át a pillanatnyi rémület helyét. Mi a francért gondolkozik azon, hogy elbújik? Ő nem tett semmi rosszat. Az exszeretője és a haverjai hagyták őt cserben. Nem fordítva. Nagy nehezen elfordította a tekintetét, és úgy tett, mintha valami rendkívül érdekes dolog lenne a helyiség túlsó végében, és közben remélte, hogy nem veszik észre. A szeme sarkából látta, amikor Derek felé nézett és felismerte. A férfi mozdulatlanná dermedt, azután megbökte Jimmyt és Mike-ot, majd P. J. felé mutatott. Basszus. Elindultak felé. Már csak ez hiányzott ma estére. Azt szerette volna, ha mindenki békén hagyja. Még mindig előrefelé bámult, amikor Derek odalépett elé, és elzárta a kilátást. P. J. lassan emelte rá a tekintetét, ügyelt rá, hogy az arca hűvös és közömbös maradjon. – Szóval most ide jársz, P. J.? – kérdezte a férfi elnyújtott hangon. – Nem gondoltam volna, hogy szereted az ilyen helyeket. A sértő hang felborzolta P. J. idegeit. – Tűnj el a közelemből, Derek! A férfi felvonta az egyik szemöldökét, a szája egyik sarka gúnyos mosolyra húzódott. – Régen nem ezt mondtad. Persze az még azelőtt volt, hogy úgy döntöttél, bemártod a csapatodat. Hol dolgozol mostanában, P. J.? Az biztos, hogy nem itt. Ahhoz nem elég jó a tested. A régi P. J. már belemászott volna a képébe és fellökte volna. Az új viszont… Bassza meg! Mi a baj a régi P. J.-vel? Felállt a székről, hátratolta a kalapját, és jéghideg tekintettel nézett a három férfira. Régen nagyon szoros kapcsolatban voltak egymással. Mind a négyen. Ő és Derek két évig szeretők voltak. Szinte rögtön összejöttek, miután P. J. belépett a SWAT-hoz – de sikerült titokban tartaniuk a kapcsolatukat, csupán elbújtak a barátság látszata mögé. Jimmyvel és Mike-kal szintén őszinte, jó barátságban állt. Derek gúnyosan vigyorgott, mintha arra számítana, hogy a nő megfordul és kisétál. Mert ahhoz nagyon jól értett. A meneküléshez. Ezúttal viszont nem. P. J. hátrahúzta a karját, és teljes erőből orrba vágta a fickót. Derek felkapta a kezét, miközben a feje hátrarándult, majd néhány lépést hátrált. Megérintette az orrát, látta, hogy véres a keze, ezért előrelendült. P. J. szilárdan állt a talpán, nem hagyta, hogy megfélemlítse ez a seggfej. – Mi a fasz volt ez? – ordította Derek. – Valami, amit már nagyon régóta meg kellett volna tennem – válaszolta a nő nyugodt hangon. – Ide figyelj, ceruzapöcs! Nincs időm a szarságaidra. Nem érdekelsz sem te, sem a béna szárnysegédeid, ezért tégy meg nekünk egy szívességet, és hagyj békén! – Aki egyszer szemét volt, az mindig is az marad, mi, P. J.? – jegyezte meg Mike, és mosolyra görbült a szája. – Gondolj, amit akarsz, Mike! – válaszolta P. J. higgadt, kimért hangon. – Én tiszta lelkiismerettel távoztam. Te elmondhatod magadról ugyanezt? A férfi elvörösödött, láthatóan dühbe gurult. P. J.-re akart támadni, de Jimmy kitette elé a karját. – Mi a franc, Mike? Össze akarsz verekedni egy nővel nyilvános helyen? – Csak nyugodtan! – vágta rá P. J. – Nagyon szívesen szétrúgom a seggét. – Mi történt veled? – kérdezte Derek. – Régen nem voltál ilyen hideg. – Bocsáss meg nekem, ha nem vágom magam hanyatt, és nem örülök annak, hogy ilyen szépen seggbe kúrtál. Nem én voltam sáros kettőnk közül. Te és a haverjaid voltatok benne. Azt vártad, hogy szemet hunyjak, és amikor nem tettem, cserben hagytál. Baszd meg te is! Most pedig takarodj a közelemből! Annyira csak az egykori csapattársaira figyelt, hogy nem vette észre az újonnan érkezőt, amíg egy erős kar a dereka köré nem fonódott, és magához nem húzta. – Bocs, hogy késtem, drágám – szólalt meg Cole elnyújtott hangon. – Ők a barátaid? P. J. döbbenten megmerevedett, még a száját is eltátotta. Cole azzal leplezte ezt a pillanatnyi kihagyást, hogy a száját az ajkára nyomta, és hosszan megcsókolta. P. J. annyira zavarba jött és megdöbbent a férfi hirtelen felbukkanásán, hogy csak tehetetlenül állt, miközben Cole majd felfalta a száját. Milyen ostoba kifejezés! Nagyon sokszor olvasta ezt a régi, szerelmes regényekben kamaszkorában, és mindig elborzasztotta, hogy valakinek felfalják a száját. De szentséges ég, másképp nem lehetett kifejezni azt, ahogy a férfi alaposan megízlelte a szájának minden négyzetcentiméterét. Cole egy idő után elhúzódott, vidámság szikrázott kék szemében. A haja egy kicsit megnőtt, ezért most tüskésen felállt, minden bizonnyal a hajzselétől. Emiatt majd később fogja cikizni. Jelen pillanatban meg kellett tudnia, hogy mi a fenét keres itt az ő bárjában, amikor az ország másik végén kellene lennie, Tennesseeben. Kicsit jobban megnézte, amikor elhúzódott tőle, és majdnem hangosan felnevetett. Cole még mindig terepruhában volt, fekete pólóban és katonai bakancsban. Úgy tűnt, mintha egyenesen ide jött volna az utolsó küldetésről, és lehet, hogy tényleg így is történt, mivel most itt volt, nem pedig Tennesseeben. El kellett ismerni, Cole nagyon vagányul festett. P. J. eltörpült mellette, és a férfi legalább öt centivel magasodott Derek fölé, aki a legmagasabb volt a három férfi közül. Jókora bicepsze majd szétfeszítette a póló rövid ujját. Ennél jobban megszervezni sem lehetett volna az érkezését. Tökéletesen időzítette. – Cole, ő itt az első számú seggfej, ők pedig a második és a harmadik. Cole felvonta a szemöldökét, a szemében mosoly bujkált. – Van valami gond, uraim? Ahogy a bár túlsó végéből láttam, nem tűntek valami barátságosnak. Ami azt illeti, nagyon is úgy láttam, mintha meg akarnának félemlíteni egy sokkal kisebb személyt, ráadásul egy nőt. – Baszd meg! – vicsorgott Derek. – A tied lehet ez a kibaszott jégkirálynő. Majdnem lefagyasztotta a dákómat. – Neked van olyan? – kérdezte P. J., és karba tette a kezét a mellkasán. Cole karja még mindig a derekán nyugodott, és úgy tűnt, nem is akarja egyhamar elengedni. – Menj a picsába! – vetette oda Derek gorombán. – Gyertek! Tűnjünk el innen! Hányingerem van a besúgók közelében. A három férfi az ajtó felé indult, P. J. pedig hosszan kifújta a levegőt. Sokkal csúnyábban is végződhetett volna a dolog, ráadásul ebben a bárban igazi biztonsági személyzet sem volt. Az egyetlen kidobó egy középkorú, kopaszodó, sörhasú, ennélfogva lassú és ügyetlen fickó volt. Egy verekedésben nem sok hasznát vennék. – Most már elengedhetsz – mormogta P. J. Cole levette a karját a derekáról, kihúzott egy széket az asztalnál, elterült rajta, és intett a pincérnőnek. A felszolgáló egy szempillantás alatt ott termett. A legkihívóbb kacér mosolyát villantotta Cole-ra, és sokkal közelebb állt hozzá, mint amennyire kellett volna, szabad belátást engedve a dekoltázsába. – Hozz nekem bármit, amit csapolva tudsz adni, édesem! – mondta neki Cole egy kacsintás kíséretében. P. J. a szemét forgatta, amikor a pincérnő totálisan bedőlt a hamis csábításnak. Na persze Cole kellemes látványt nyújtott sötétszőke hajával és frissen növesztett kecskeszakállával, ami P. J. véleménye szerint átkozottul jól állt neki. Kék szeme az egyik pillanatban még gonosz volt, mint a franc, a másikban pedig már vidáman szikrázott. Minden rendben volt rajta, nem mintha ezt valaha is elmondaná neki. Megfelelt a céljainak, hogy nem kötötte az orrára, mi a véleménye róla. Nem tenne jót neki, ha a férfi túlságosan elbízná magát. Elvégre együtt kell dolgozniuk. – Mi a fenét keresel itt, Coltrane? – kérdezte, miután a pincérnő elment. – Ez nem igazán a te környéked. Cole megvonta a vállát. – Nem nézhetek be, hogy meglátogassam egy csapattársamat? P. J. összehúzta a szemét. – Dehogynem. Ott van Delfin, Baker, Renshaw, és Steele-hez is bármikor beugorhatsz. Biztos vagyok benne, hogy odáig lenne az örömtől. – Lehet, hogy te különleges vagy – felelte a férfi vigyorogva. – De jó nekem – motyogta P. J. Felcsigázta a férfi vonzereje. A francba, úgy viselkedik, mint egy nyavalyás csitri! A pincérnő visszatért, Cole felhajtotta az italát, azután nagyot nyelt, és lecsapta a poharat az asztalra. Mögötte a banda rázendített egy újabb fülsértő számra, mire Cole arca láthatóan megrándult. – Jóságos ég, Rutherford! Azt hittem, ennél jobb ízlésed van. Egyébként is mi a fenét keresel ezen a lepratelepen? Nem otthon kellene pihenned? Hány napja nem aludtál? Három? P. J. baljós tekintetet vetett rá. – Ezt én is kérdezhetném tőled. Én legalább csak néhány saroknyira vagyok az ágyamtól. Te viszont még mindig Tennessee nagyszerű államában laksz, ha jól tudom. Az kurva messze van Denvertől. – Talán csak szeretek a társaságodban lenni. P. J. felhorkant. Egy hosszú pillanatig csendben iszogatták a sörüket, miközben harsogó zene és újabb adag füst töltötte meg a levegőt. Cole szeme egyszer csak kidülledt, amikor a helyiség két sarkában két lány felállt egy emelvényre, és lassan vetkőzni kezdett. – Rutherford, te leszbikus vagy? P. J.-nek torkán akadt a sör, azután előredőlt, levette a lábát az asztalról, és hangos koppanással a földre ejtette. Hátrább tolta a kalapját, hogy egyenesen Cole szemébe tudjon nézni. – Ez meg miféle kérdés? A férfi békítőleg nézett rá. – Egy sztriptízbárban ülünk. Mégis mit gondolhatnék? – Idióta vagy. Cole megjátszottan sértett arcot vágott. – Ugyan már, P. J., szánj már meg! Mondd, hogy nem vagy leszbikus! Vagy legalább finoman törd össze a szívem! – Tönkreteszed a pihenésemet. – Hát, ha ez pihenés, akkor csináljuk rendesen! Akarsz inni? Vagy attól félsz, hogy az asztal alá iszlak? A nő felvonta a szemöldökét. – Te most versenyre hívtál engem? Cole önelégülten vigyorgott. – Alighanem. Az első kört én állom. – Az összes kört te állod, mivel a te ötleted volt. – Jól van, de úgy vélem, háromnál nem jutsz tovább. – Blablabla. Sok a duma, és kevés a tett. Cole ismét felemelte a kezét, mire a pincérnő odament az asztalukhoz. – Tud hozni nekünk röviditalokat? – P. J.-hez fordult. – Van valami kifogásod a tequila ellen? – Csak a rossz tequila ellen. Ne garasoskodj, Cole! Ajánlom, hogy jó minőségű italt rendelj. – Hallotta a hölgyet – felelte Cole elnyújtott hangon. – Hozzon nekünk a legjobb tequilából, ami csak van. A pincérnő kétkedő tekintettel nézett rá, de bólintott, és visszaindult a bárpulthoz. P. J. félig lehunyt szemhéja alól nézte a férfit. A kezdeti bosszúsága ellenére Cole felkeltette a kíváncsiságát. Vajon mit kereshet itt? És miért? Esküdni mert volna rá, hogy a férfi flörtölt vele, és furcsamód nagyon tetszett neki a gondolat. Egy olyan fickónak, mint Cole, nem kell túl messzire mennie, hogy szexhez jusson. De egészen biztosan nem csak egy csinos fenék miatt jött el egészen Denverig. – Szóval ki volt az a három bohóc? – kérdezte Cole megtörve a csendet. P. J. elfintorodott. – Csak néhány ismerős. Nagyon régről. – Őket nyilvánvalóan nem varázsoltad el annyira, mint engem. P. J. kiköpte a sört, majd fulladozva nevetni kezdett. Hiányzott neki ez a bajtársiasság és az állandó szurkálódás, amikor távol volt a csapattól. Régen a SWAT-ban is így volt, mielőtt Derek tönkretette az egészet. P. J. biztos volt benne, hogy sohasem talál még egy annyira jó helyet, mint a SWAT korai időszaka, amikor még büszke volt magára, hogy nő létére felvették a csapatba, azután pedig összejött Derekkel. De tévedett. Miután bekerült a KGI-be, rájött, hogy milyen az igazi hűség, amikor az ember hűséges a csapathoz és a társaihoz is. A férfiak, akikkel együtt dolgozott, nagyon tiszteletre méltók voltak, ő azonban mindig vigyázott rá, hogy megtartsa a kellő távolságot. Különösen Cole-tól. Derek után megesküdött, hogy sohasem jön össze senkivel, akivel együtt dolgozik. A pincérnő visszatért egy hosszú deszkával, amelyen tíz kupica sorakozott. Letette a deszkát az asztalra, elvette Cole hitelkártyáját, majd mindkettőjükre ránézett, mintha ezzel jelezné, hogy kezdhetik. Cole felvette az első poharat, és odanyújtotta P. J.-nek, azután felvett még egyet, és felemelte. – Az újabb sikeres küldetésre! P. J. erre szívesen ivott. Koccintottak, majd mindketten felhajtották az italt. Majdnem köhögni kezdett, annyira égette a torkát a tequila. Egek, már nagyon régóta nem ivott a sörnél erősebb cuccot! Felhagyott a keményebb italokkal, miután kilépett a SWAT-ból. És túl kellett tennie magát azon, hogy elhagyta az egységet. Hangos koppanással tette le a poharat az asztalra, majd kihívón nézett Cole-ra. A férfi válaszul elvigyorodott, és felemelt még egy kupicát. P. J. előrehajolt, ő is fogott egy poharat, ezúttal azonban mindketten lassabban itták meg. A zene egyre hangosabbnak tűnt, a füst pedig egyre sűrűbbnek. Könnyezett a szeme, habár nem tudta eldönteni, hogy az ital miatt vagy pedig a füsttől. Cole-nak egy dologban igaza volt. Nagyon lepra ez a hely ahhoz, hogy itt töltse az első itthoni estéjét. – Mit szólnál ahhoz, ha meginnánk ezt az öt felest, és elmennénk hozzám? – mondta ki gyorsan, mielőtt meggondolhatta volna magát. El sem hitte, hogy képes vállalni a kockázatot, miután olyan szigorúan ragaszkodott hozzá, hogy soha többé nem engedi megtörténni az ilyesmit. Az alkoholt és a pocsék estét hibáztatta. Mindkettőbe belefért egy hiba, nem igaz? És hirtelen csak annyit tudott, hogy nem akar egyedül lenni. Cole a homlokát ráncolta, mire P. J. szíve összeszorult. Ezek szerint félreértette a szándékait, most pedig hatalmas bolondot csinált magából. Már megfogalmazta magában, hogy lazán közömbös hangon mivel fogja visszavonni a meghívást, ha a férfi megszólal. – Ha visszamegyünk hozzád, akkor az egyikünknek vagy mindkettőnknek abba kell hagynia az ivást. Mi lenne, ha vinnénk egy üveggel, és ott fejeznénk be? P. J. megkönnyebbülten felsóhajtott, nem is tudta, milyen feszült lett hirtelen. Felállt, ellépett az asztaltól. – Te hozd az üveget! A parkolóban találkozunk. Kövess a lakásomig! COLE odament a bárpulthoz, intett a csaposnak, és néhány pillanattal később az üveggel meg két pohárral távozott. Nem mintha bármelyikre is igényt tartott volna, vagy fel akarta volna használni, de jó színben akart feltűnni. Kiballagott a parkolóba, kíváncsi volt, hogy P. J. ott lesz-e még, ahogy ígérte, vagy már elment. Kemény nő volt. Nehéz volt közel férkőzni hozzá, vagy bármit kiszedni belőle. Szinte semmit sem tudott a magánéletéről. Soha semmit nem árult el magáról. Még csak véletlenül sem csúszott ki a száján semmi. Amikor küldetésre mentek, P. J. csakis a feladatra összpontosított. Miután pedig vége volt az akciónak, ő volt az első, aki távozott. Nem csevegett, nem bájolgott senkivel. Cole ezért nagyon meglepődött, amikor rájött, hogy ebben a bárban időzik. Fogadni mert volna, hogy utálja az embereket, és saját akaratából sohasem menne olyan helyre, amely tele van velük. Csöppnyi bűntudata sem volt, amiért GPS-csipet rejtett a nő hátizsákjába, mielőtt P. J. elment volna Tennesseeből. Mindenhová magával vitte a nyomkövetőt, Cole így került ide, a bár parkolójába. Meglepetésére a nő ott állt a dzsipje oldalának támaszkodva, egykedvű arckifejezéssel. A szeméből semmit nem lehetett kiolvasni, amikor felnézett rá. Cole felemelte az üveget, és küldött felé egy vigyort. A nő halványan elmosolyodott, majd a hüvelykujjával hátramutatott a válla fölött. – Kövess, és próbálj nem lemaradni! Pimasz kis nőszemély! Mindenből kihívást vagy bátorságpróbát csinál. De nem baj. Ha túl könnyű, nem is éri meg. Cole beszállt a kocsijába, gyorsan követte őt az autópályára, és ügyelt rá, hogy ne veszítse szem elől. Körülbelül másfél kilométer múlva P. J. befordult egy ránézésre a hetvenes években épült bérházhoz. Tiszta volt, és csendesnek tűnt, de Cole-nak nem tetszett, hogy olyan sötét, és az épületen nincsenek biztonsági kapuk. Hogy a fenébe képes ilyen helyen lakni, miközben a munkája másról sem szól, csak a biztonságról és a védelemről? Beállt mellé a parkolóba, és kiszállt. P. J. már a járdán várta, ám mielőtt még Cole utolérhette volna, megfordult, és az ösvényen a bejárati ajtóhoz sietett. Cole komoran felmérte a terepet, és amikor a nő kinyitotta az ajtót, még erősebben ráncolta a homlokát, mert az ajtót egy kisebbfajta rúgással simán be lehetett volna törni. Bementek a lakásba, majd megállt és megvárta, hogy a nő visszazárja. Nem mintha olyan sokat számított volna, ha valaki tényleg be akart jutni. P. J. megfordult, Cole-ra nézett, és amikor lepillantott a kezére, felvonta a szemöldökét. – Elfelejtetted a tequilát. – Nem felejtettem el semmit. Mielőtt bármit reagálhatott volna, hátratolta az ajtóhoz, a testét szorosan az övéhez nyomta, és megtette, amire a legelső nap óta vágyott, amióta csak meglátta. Megcsókolta. Ezúttal nem csak megjátszott alakítás volt néhány seggfej kedvéért, akik belekötöttek, és nem is úgy tervezte, hogy egyhamar abbahagyja.