ALICE QUICKE VALAMI PUHÁBA toccsant bele, amikor leugrott. Sár. Csak sár. Egy sötét raktárudvaron álltak, a folyó mellett. A kulcsboszorkány egy kötéltekercsen ült, és fülelt.
Coulton eltűnt.
Alice óvatosan felemelte a lámpást, a keskeny fénycsík megvilágította a ködben a falat, a ládákat és a köteleket. Meglátta Coulton elmosódott lábnyomát a sárban azon a helyen, ahol a férfi felmászott a deszkakerítésre, és bement a raktárba.
Odahallatszott a kikötőből a dokkmunkások kiáltozása. A köd sűrű volt, és mozdulatlan, így Alice nem félt attól, hogy észreveszik, de azért lekuporodva közelítette meg az épület ajtaját, vízhatlan kabátja a térde körül suhogott. Egyik kezében a tolvajlámpást tartotta, a másikban pedig a revolverét. A macska dorombolva hozzádörgölőzött a bokájához.
– Gyerünk! –
