Jacob erre gondolt, amikor magára hagyta Coultont, és átment a papír válaszfal túloldalán lévő szobájába. A levegő forró volt, és mozdulatlan. A matracát már leterítették, a furcsa, kemény, kerek japán párna ott hevert a végén. Hallotta, hogy Coulton kifújja az orrát, hangosan köhög, és fel-alá járkál. Jacob levette az ingét, kigombolta a nadrágját, elsimította az arcából a haját. Úgy sejtette, nem fog aludni.
Aznap éjjel a nő megint eljött hozzá, egy sötét árny az álma sarkában.
– Visszatért – kezdte újra, lassan Jacob. – Mi… maga?
– Csak a képzeletünk szab határt annak, hogy mik vagyunk, nem igaz, Jacob? – felelte szokás szerint a nő.
Ám ezúttal gyorsabban beszélt, mintha türelmetlenné tette volna a kérdés. Sötétségbe burkolózott, ugyanúgy, mint máskor, s eddig ismeretlen, zavarba ej
