– Semmi, bébi. – Olyan érzelem mélyítette el a hangját, amit nem tudtam mire vélni. Meghúztam a pizsamáját, hogy beszéljen. Újra felsóhajtott. – Csak hát… még sosem volt részem ilyesmiben. Soha. A te családod olyan…
– Zűrös? Hangos? Hajlamos túlzásokba esni?
– Igen, de a legjobb értelemben. – Elhallgatott, a keze a tarkómon pihent. Hosszú ujjai a hajamat cirógatták. – Akkor kerültem a legközelebb hozzá, amikor hármasban voltunk, és már el is felejtettem, hogy milyen érzés. – Megsajdult a szívem ennek hallatán, még közelebb bújtam hozzá, és azt kívántam, bárcsak elvehetném tőle a sok fájdalmat. Bárcsak egy kis melegséget lehelhetnék belé. – Nagyon szeret téged a családod, és ez olyan kötelék, amit nem lehet erőltetni. Olyan szeretet, amit sehol másutt nem találsz. Néha nyomasztó tud lenni
