– Mi cabeza – motyogtam.
Mi cabeza– Sajnálom. – Éreztem a beszéd moraját az oldalamon, és hirtelen feltűnt, hogy az arcom valami meleghez és keményhez préselődik. Szívdobogást éreztem. Egy mellkas. – Maradj velem, oké?
Oké, maradok. Közelebb préselődtem a mellkashoz, kész voltam átadni magam a testemet gyötrő kimerültségnek.
Oké, maradok.– Nyisd ki a szemed, kérlek!
Valahogy sikerült engedelmeskednem. Megpillantottam egy vállat, amely kísértetiesen ismerősnek tűnt. Lassan kitisztult a látásom. Hátrahajtottam a fejemet, és már nem zúgott annyira. Elmúlt a hideg izzadás.
Zavartan körülnéztem, és kezdtem rádöbbenni, hogy mi történt. Elájultam, mert nem ettem eleget. Totál hülye vagyok. Sóhajtva felpillantottam, és felsiklott a tekintetem az állon, majd az állkapcson, majd az összeszoríto
