Talán így van. Ám ettől még nem volt könnyű Aaronnal megosztani az ilyesmit. Az életemnek ezt a részét hosszú időre elzártam a külvilág elől – talán olyan hosszúra, hogy időközben úgy berozsdásodott a zár, már ki sem lehet nyitni. Ez megmagyarázná, hogyan jutottam idáig. Hogy kerültem az Atlanti-óceán fölött egy olyan férfi mellé, akivel máskor nem bírok megmaradni egy légtérben anélkül, hogy hozzá ne akarnék vágni valamit a fejéhez, ám valahogy mégis ő volt az egyetlen férfi egész New York Cityben, aki képes lehetett eljátszani a kamupasimat.
– Mi az abuelám neve? – Nem néztem fel, kerültem a tekintetét. Tudni sem akartam, mi kavaroghat most benne. Nem hittem, hogy jobban érezném magam tőle.
abuelá– Catalina – mondta Aaron a nevemet mély együttérzéssel.
Nem bírtam hallani.
– Téves! –
