A nő ragyogóan rámosolygott. Aaron nem viszonozta.
– Hozhatok valamit inni, Mr. Blackford? Miss Martín?
– Két gin-tonikot, legyen szíves – válaszolta Aaron anélkül, hogy rápillantott volna az utaskísérőre. – Az jó lesz, bébi?
Hátrahőköltem a szó hallatán. „Bébi”.
„Bébi”.– Igen, persze – suttogtam, és egyből elöntött a forróság.
Oké, ez… nos, ez igazán… szóval, még senki sem hívott bébinek. És a bensőmet elöntő bizsergésből ítélve tetszett nekem. Nahát! Tényleg jólesett ezt hallani. Még ha nem is gondolta komolyan.
Oké, ez… nos, ez igazán… szóval, még senki sem hívott bébinek.Nahát! – Köszönöm, ööö… – Az utaskísérőre sandítottam, aki elismerően gyönyörködött Aaronban. – Köszönöm, édesem.
A nő műmosollyal biccentett felénk.
– Máris hozom.
– Tudod – kezdte Aaron halkan, miután magunk
