Most, hogy az egész zűrzavar kiváltója előtt álltam, rádöbbentem, micsoda marhaságot csináltam.
– Remélem, komolyan beszélsz, Lina. Jobb lenne továbblépni ezen az egészen. – Daniel egy pillanatra lesütötte a szemét, majd bólintott. – Most boldog vagy? Az életeddel? Vele? – Intett a fejével. – Nem tűnsz maradéktalanul boldognak.
Kiszáradt a torkom, elkerekedtek a szemeim, és próbáltam megemészteni a szavait.
– Persze hogy az vagyok – válaszoltam, de fojtott volt a hangom. Mély döbbenet járta át a testemet, és elvegyült a hazugság keltette, ostoba félelemmel. – Boldog vagyok, Daniel – ismételtem, és a két érzelem összeolvadt valami mássá. Valami sokkal keserűbbé.
– Biztos vagy benne? – kérdezte higgadtan, olyan magabiztos és leereszkedő hangon, hogy felkaptam a fejem. – Igazán tisztesség
