Mindent beborító sötétség
1
A ködös Old Born városára éppolyan egybefüggő fekete paplanként borult a viharfelhő, mint a szomszédos Edgar’s Hillre.
A hatvanas éveinek végét taposó ősz hajú, testes Homa házának hátsó teraszán ácsorgott, és a ködfoltokon keresztül hunyorogva fürkészte a borús éjszakai égboltot. Rogyasztott lábbal, terpeszben állt, akár egy puha, meleg köntösbe bújt medve. A ködnél csak az esőt szerette kevésbé. Egyetlen porcikája sem vágyott a közelgő esőre, de mégis a legtöbb ízületében érezte.
Ez már a korral jár – gondolta, és kényelmes, kimért mozdulatokkal gyújtotta meg a pipáját. Sűrű füstfelhő vonta körbe az évek redőivel beszőtt barátságos arcát.
Jack Homa biztosra vette, hogy ismét enyhébb telük lesz, aminek ő személy szerint kimondottan örült. Volt elég része n
