Nem rázhatsz le

Prológus

Prológus

– Kaden, gyere egy kicsit ide a mamihoz! – hallottam meg anyám hívó szavát, és szinte repültem.

Imádtam, amikor szólított, hisz az mindig valami közös mókát ígért.

A konyhában volt, és épp a kedvenc muffinjaimat helyezte tálcára. Boldogan tapsikolva ugráltam, és máris elvettem egyet.

Kedvesen mosolygott rám, de most nem bujkált jókedv a szemében, ahogy mindig. Szerettem, mert az mindig játékot ígért, de nem bántam, ha ma kimarad. Épp beleharaptam a sütibe, amikor megfogott, és felültetett a konyhapultra. A szemünk egy vonalba került, én pedig boldogan kacagtam.

– Sose felejtsd el, Kaden, hogy nagyon szeretlek – súgta, és éreztem, ahogy megremeg a hangja.

– Semmi baj, mami, ne légy szomorú, nagyon finom a süti.

– Akkor jó, kincsem. Egyél, amennyi csak beléd fér.

– Nem baj, hogy vacsora előtt vagyunk?

– Ma nem, kicsim. A mami nagyon szeret téged, ezt sose felejtsd el, történjen bármi – felelte. Láttam, ahogy megcsillant egy könnycsepp a szemében, mielőtt szorosan magához ölelt.

– Itt az idő – rezzentem össze apám hangjára, de anyám még mindig szorosan tartott.

– Sütiiii… – robbant be Tony a konyhába, és mindjárt levett kettőt is.

– Tony, hagyj másnak is! – kiáltottam rá, miközben nevetve a szájába tömte mind a kettőt.

– Csituljatok! – mordult ránk apám, majd kiment a konyhából.

– Nagyon szeretlek benneteket – ismételte meg anyám már nem is tudom hányadjára, ahogy elengedett. Rám mosolygott, miközben végigsimította az arcomat. – Nagyon jó fiúk vagytok, és remélem, boldogok lesztek – mondta, miközben felkapta a táskáját.

– Mami, hova mész? – kérdeztem riadtan, ahogy próbáltam lekászálódni a pultról.

– A maminak most egy rövid időre el kell mennie.

– Megyek veled, mami – kiáltottam utána, de meg sem fordult. Mit sem törődve a pult magasságával leugrottam, és szaladni kezdtem utána. – Mami! – kiáltottam, ahogy szaladt lefelé a lépcsőn. Éreztem, ahogy két erős kéz megragad, és bármennyire küzdöttem, nem tudtam utánaszaladni. – Mami!!! – kiáltottam kétségbeesetten zokogva torkom szakadtából. Nem állt meg, sőt meg sem fordult. Csak beült egy autóba és elhajtott.

Amikor már biztosan nem érhettem utol, apám elengedett és otthagyott. Semmit sem mondott.

Bénultan álltam és figyeltem az utat, ahol anyám eltűnt. Kedves volt, mosolygott, még sütött is. Biztosan hamar visszajön, és én meg fogom várni.

Leültem a lépcsőre, és mereven bámultam az utat.

Akkor még nem tudtam, hogy ez volt hátralévő gyerekkorom legszebb napja.