– Törés? Lövés?
– Aknaszilánkok… Tessék elképzelni, ott ástuk a sáncot a legnagyobb tüzérségi tűzben, minden fedezék nélkül. A németeket nem érdekelte, hogy úgy hullunk, mint a legyek. Aki nem engedelmeskedett, azt agyonlőtték. Sürgős volt, mert Montgomeryék már közeledtek nagyon… Ó, hogy kívántam magamban, hogy már jöjjenek, verjék ki ezeket az átkozott németeket! Sose felejtem el, mikor már megsebesülve ott feküdtem a sánc szélén, egy akna repeszdarabjai eltalálták a jobb lábamat, rettenetes fájdalmaim voltak, könyörögve nyújtottam ki a kezem egy német katona felé, aki éppen vizet ivott – egyetlen kortyért, az belém rúgott, és azt mondta: „Krepir”! – Aztán nem emlékszem semmire. A borzalmas fájdalmaktól elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem, otthon voltam, a pincénkben fek
