Befordult egy csendesebb mellékutcába. Innen már nincs messze a Piazza Venezia, aztán már ott lesz a Via del Marén…
Egy angol autó fordult be a kis utcába. Most lelassít hirtelen.
– Hello!… – kiált ki belőle egy kedves férfihang.
Az ő hangja… Ez George, ez ő… Anna úgy érzi, földbe gyökeredzik a lába. Megáll. A szíve úgy ver, mint valami kis kalapács. Az autó most odaér…
Nem, mégsem ő. A fiatal tiszt, aki benn ül, még csak nem is hasonlít George-hoz. Jókedvű fiú, mosolyog, integet – szálljon be! Mikor látja, hogy nem megy az ismerkedés, rákapcsol, és továbbrobog.
Anna egészen kifullad a sietéstől. Tulajdonképpen miért is siet? Hiszen nem várja senki… Nem, George igazán nem is álmodhatja, hogy ő itt rohan, úgy rohan, mintha randevújuk lenne, és máris elkésett volna.
Lehet, hogy elkéset
