Anna szinte elvész ebben a csókban, feloldódik, mintha lebegne ég és föld között. A régi varázslat ez, valami ájulásszerű, szédült boldogság, amit csak George karjaiban érzett, csak az övében.
Nem, nem érezheti többé. Tudja már, hogy mi következne most, érzi, hogy George-ban már felgyúlt a vágy, lobogva lángol a csókjaiban, a karjai most már úgy fonódnak a derekára gyöngéden, de mégis birtoklóan, mintha még az övé volna, az övé…
De már nem az. Nem.
Kibontakozik George karjaiból. Most… Most már meg kell mondani mindent, elérkezett az a perc, mikor nem halogathatja tovább. Nehéz lesz, nagyon, de…
– Beszélnem kell veled, George!
– Anna drágám, ne most… Majd! Lesz időnk elég, egy egész élet áll a rendelkezésünkre. Mindent meg fogunk beszélni.
– Nézd, George, én…
– Fáradt vagy, most érke
