A névtelen ágyasért senki nem állt bosszút. Jákob nem vett elégtételt Sikemen. Dávid király nem büntette meg fiát.
Addig gyűlt bennem a harag, amíg már nem voltam képes apróra összegömbölyödve feküdni.
Felkeltem az ágyból, és átosontam Jalta szobájába. A padlóra feküdtem, a matraca mellé. Nem tudtam, ébren van-e.
– Néném! – súgtam oda neki.
Odafordult hozzám. A sötétben kékesfehéren csillogott a szeme.
– Reggel el kell mennem Tábitához – szólaltam meg.
xviii.
A kapuban egy szolga, egy kacska kezű, idős férfi fogadott bennünket – Jaltát, Lavit és engem.
– A nénémmel azért jöttünk, hogy tiszteletünket tegyük Tábitánál – közöltem vele.
Az öreg végigmért bennünket.
– Az édesanyja utasításba adta, hogy senkit se engedjünk be hozzá.
Jalta parancsoló hangon felelt neki.
– Eredj, és mo
