— Sonia — nézett rám anyám olyan rémülten, mintha bármelyik pillanatban kést ránthatnék és megölhetném.
Minden nap így nézett rám. Félt tőlem, ez kétségtelen. Bármit is mondanak, mégiscsak az az igaz, hogy gyilkosnak tartanak, akit félnek visszaengedni a világba. Mindennap attól retteg, ha rosszul szól hozzám, bántani fogom.
Jesszus, hisz’ ezért nem szólt inkább hozzám. Nem akarta, hogy rosszat mondjon, és bántsam.
Tényleg el tudja hinni, hogy képes lennék ilyen szörnyű tettre?
Éreztem, ahogy összeszorul a mellkasom, és alig kaptam levegőt. Nekem innen nagyon gyorsan el kell most tűnnöm.
Egyetlen szó nélkül kirohantam a házból, és meg sem álltam az én menedékemig. Szükségem volt néhány nyugodt pillanatra, friss levegőre, hogy újra és újra tudjam tervezni az egész életemet. Leroskad
