Éjfélkor a hóban

Éjfélkor a hóban-2

Álmok hullámaiHosszú, szőke haja aranyló szaténfüggönyként hullott előre, ahogy a férfi felé billentette a fejét. Bejelentették a győztest, és újból tapsolni kezdett mindenki. Mennyit tapsolnak ezeken az eseményeken!

– Liam, ez egyszerűen nem reális.

– Annak kell lennie – vonta meg a vállát Liam. Ő is tapsolt a többiekkel, tekintetét a következő győztes színésznőre szegezte, amikor az felsétált a színpadra. – A többi befektető azt akarja, hogy ez kapjon zöld utat. Megvan az ideje a láblógatásnak is, csak nem most.

– De hát…

Liam cápamosollyal fordult felé.

– Tudom, hogy képes vagy rá, Clover. Csak ne agyalj annyit. Hallgass az ösztöneidre. Idejében meg fogod találni a tökéletes sztorit.

Ahogy az autó elhúzott a járdaszegély mellől, a lesifotósok vakui még a sötétített ablakokon keresztül is elvakították őket. Szerencsére nem őrá hajtottak, hanem a gyönyörű, aranyruhás színésznőre, aki épp akkor indult el kollégájával, Timothée Chalamet-val.

Clover hagyta, hogy a feje hátrabillenjen a fejtámlára, és lehunyta a szemét. Halálosan fáradt volt. Az afterpartyn egyfolytában a sztárokkal bájolgott, ami nagyszerű volt az ismertsége szempontjából – konszolidálj! –, de kimerítette. Liam „továbbment” néhány producerrel Helen Mirren asztalától, őt is megpróbálta megfűzni, ám ő az ágyán kívül nem akart semmit. Már hónapok óta járták a díjátadókat, esténként kiöltözve tapsoltak a gálákon, napközben pedig a filmforgalmazókkal tárgyaltak. Erőfeszítéseiknek köszönhetően – és első igazán nagy győzelmüket a Golden Globe-gálán aratták – már harmincöt országban eladták a filmforgalmazás jogait, és alig maradt a világnak olyan szeglete, ahol még nem ismerték Cory Allbright történetét.

konszolidálj!Cory… Eddig még nem nyílt rá alkalma, hogy felhívja, és megossza vele a jó hírt.

Mennyi most az idő? Clover gyors számítást végzett. Ha itt most éjjel fél kettő van, akkor ott… délután fél hat. Kikereste Cory számát, és megnyomta a hívás gombot. Oldalra billentett fejjel és a telefonnal a fülén kibámult az ablakon. A Queen’s Gate-en hajtottak végig, a múzeumok és a követségek pompás díszkivilágításban ragyogtak, és egy pár ezen a késői órán sétáltatta lefekvés előtt a kutyáját.

– Halló! – Már a köszönésen is érződött a sietség és sürgetés.

– Mia? Itt Clov.

– Clov! – Mia hangja magasabban csengett az izgalomtól, és Clover szinte látta maga előtt, ahogy megtorpan. Bizonyára egy szennyeskosarat tart a csípőjén, vagy majonézt kever, a kis Brady rohangászik, és követeli, hogy ő is kint lehessen a testvéreivel a hullámokon. – Hogy ment?

– Nos, megint sikerült. Van egy újabb fémdarabunk, ami arról árulkodik, hogy a világ piszkosul imádja a férjedet!

– Ááá. – A válasz inkább csak sóhajtásnak tűnt. – Cory nagyon lelkes lesz.

Clover a homlokát ráncolta. Túl sok időt töltött ezzel a családdal, és pontosan tudta, hogy valami baj van.

– Minden rendben? – kérdezte.

– Ó, igen – felelte a nő. – Igen.

Csakhogy Clovert nem tévesztette meg a nő tettetett vidámsága.

– Rossz napja van?

Tétovázás hallatszott a vonal túlsó oldaláról.

– Nos, igen… egy kicsit, azt hiszem.

– Felkelt?

Újabb tétovázás.

– Nem.

– És tegnap?

– Nem.

– A francba! – suttogta Clover, és érezte, ahogy elillan az öröm az estéjéből. Lepillantott az ölében tartott díjra, a bronzarc egyszerre nevetett és sírt. Egész este a győzelmét ünnepelte, miközben Cory és a családja egy újabb napot éltek meg a balesete következményeivel. Clover tudta, hogy a családon kívül ő az egyetlen, aki valóban megérti, mit jelent az agyrázkódás utáni szindróma. Egyedül ő látta Miát zokogni a homokban, ahogy siratja a férfit, akihez hozzáment, és aki aztán örökre elveszett, és így most egy másik emberrel kellett élnie, aki teljesen összetört.

– Sajnálom.

– Hé, ismered a gyakorlatot. – Mia hangja fakó és tárgyilagos volt. – Jól viseljük a csapásokat.

– A tüdejével van gond? – kérdezte Clover, de tudta, hogy bármi lehet, fejfájás, kettős látás, hangulatváltozások, pánikrohamok, szorongás, vagy mély depresszió.

Újabb hallgatás következett – ezúttal hosszabb –, és amikor Mia megszólalt, hangjából az elfojtott indulatot lehetett kiérezni.

– Megint rátelepedett a fekete felhő. De majd elmúlik. Csak ki kell böjtölnünk. Holnap újból felkel, erre mérget veszek.

Nem feltétlenül, Clover tudta ezt. Két hetet töltött egy sötét szobában ülve Coryval, és hallgatta dühös csendjeit, elkeseredett ordításait, fájdalmas nyögéseit. Ez idő alatt Clovert sokszor megijesztette a kiszámíthatatlansága, olyankor Mia könyörgött neki, hogy jöjjön ki – épp elég elviselni a fal túlsó oldalán is, ahol a nap még betűzött a spalettán –, ám Clover csak odabent, Coryval üldögélve tudta elnyerni a férfi bizalmát, és lebontani a maga köré emelt falakat, és rábírni, hogy beszéljen. Mire mindketten kibotorkáltak abból a hátsó szobából, ő lefogyott két kilót, és eltartott egy napig, mire a szeme újból elviselte a nappali fényt. Clover számára egy-egy ilyen epizód egyszeri alkalom volt, Cory számára azonban ezek a depressziós rohamok olyan rendszerességgel érkeztek, akár a viharfelhők. Mialatt zajlottak, képtelen volt funkcionálni, és teljes mértékben képtelen volt dolgozni.

– Mia, tehetek valamit? Van pénzed? – Ez nyersen őszinte kérdés volt, de a családjuk jóformán a sajátjává vált. Kilenc hónapig élt velük, együtt étkezett, együtt sírt velük. Ismerte a helyzetük nyers valóságát.

Hallotta, hogy Mia nagyot nyel.

– Azt hiszem, elérkezett az ideje. El kell adnunk a házat.

Clover szorosan lehunyta a szemét. A ház egy rozzant, sárga zsalus, kék fabungaló volt, amelyről lemállott festék. Kisebb vagyont kellett volna rákölteni, mivel már évek óta halogatták a felújítást. Valahányszor esett az eső, befolyt a víz, a nagyobb viharok idején pedig úgy érezték, hogy bármelyik pillanatban feldöntheti a szél. A háznak amerikai konyhás nappalija volt, és három hálószobája – a fiúk osztoztak az egyiken – és egy körbefutó terasza. De nem az a fajta épület volt, amit egy ingatlanközvetítő könnyen el tudott volna passzolni, és nem is vált igazán az otthonukká. A fekvése volt különleges: egy viszonylag kicsi, de tökéletes elhelyezkedésű telken állt Half Moon Bay városának legmagasabb pontján, egy apró öbölre néző hegytetőn. A közelben volt a Mavericks, a szörfösök legendás helye, és Cory mindig mondogatta, hogy innen nyílik a legjobb kilátás Kaliforniában. Az egész család vagy az óceánban töltötte az idejét, vagy azzal, hogy a partján ülve nézték a vizet. Már jóval azelőtt, hogy kiléptek volna a homokba, meg tudták ítélni a part menti szélirányokat és hullámviszonyokat. Egy ház az csak egy ház, de ha eladják, sosem lesz elég pénzük arra, hogy ilyen helyre költözhessenek. Ez az egyetlen magánterület a Pillar Pointon, amelyen egyébként egy katonai bázis uralja a tengerbe nyúló földnyelvet. A roskatag házikót a telekkel Cory egy olyan férfitól vette meg, aki a hadseregtől alkudta ki néhány hold eladását, amikor a hely a második világháború után kihasználatlanul állt. Már a Miával kötött házassága előtt is sokszor tanyázott itt a szörfös haverjaival, mindenki ott aludt, ahol helyet talált, a kanapékon vagy a földön, csupa homok volt a lábuk, és mindennap készen álltak rá, hogy napkeltekor lerohanjanak a hullámokhoz.

– A baleset óta többször is szaglászott itt egy ingatlanfejlesztő. Amikor először jött, Cory megfenyegette, hogy kirúgja a fogait, ha még egyszer beteszi ide a lábát… De a férfi azért ideadta a névjegyét… én pedig megtartottam. – Mia szavaiból sütött a szégyen, mintha arról beszélt volna, hogy hűtlen volt a férjéhez.

Clover nem hibáztatta, de tudta, hogy Coryt ez nagyon súlyosan fogja érinteni. Ez lesz a legkegyetlenebb csapás. Miután a balesetet követően mindent elveszített, csupán ez maradt meg neki, hogy még mindig elüldögélhet a saját tornácán, és nézheti az óceánt. Olyan rendszerességgel láttak itt delfineket és púposhátú bálnákat, ahogy Clover cockapoo kutyákat a Battersea Parkban. Mi lesz belőle, ha csak egy betonudvarra tud majd kibámulni?

– De hát én azt hittem, befutott néhány munkaajánlat – mondta halkan.

– Igen, néhány. Pár támogatás, de azok nem elegendők. A többit pedig, amik bejönnek, nem tudja vállalni. A motivációs beszédek tartása elméletben mind szép és jó, de nem tudja megoldani az utazást, és őszintén, azon is stresszelne, hogy melyik reggel ébred olyan fejfájással, hogy majd széthasad a koponyája. – Mia halkan, megvetően fújt egyet. – Még a régi szponzorai is megkeresték, hogy kipuhatolják, volna-e kedve némi free-surfing munkát végezni velük.

– Free-surfing? – Clover elszörnyedt. Igaz, hogy annak a művelői nem pénzért, pontokért vagy címekért versenyeznek, de azok a csőhullámok, amelyekre a szörfösök a filmek, fotók és reklámok kedvéért ráugranak, pont ugyanolyan veszélyesek. – De hát azok a fickók lényegében kaszkadőrök. Az a víz, amelybe a felvételhez be kell menniük…

– Tudom. És Cory is tudja. Azt hiszem, emiatt érzi magát olyan rosszul. Ez az egész csak arra emlékezteti, hogy soha nem lehet már része annak a világnak. Semmilyen formában.

– Jaj, Mia!

– A legrémesebb az, hogy szerintem már tudták, hogy ha még egyet esik, az megölheti. Ennek egyszerűen csak jó… hogy is mondják? Jó a látszata? Mivel pillanatnyilag akkora a médiafelhajtás a film körül, nem akarnak olyan színben feltűnni, mintha úgy engednék el, hogy hátra se néznek.

– Pedig rohadtul ezt tették! – fakadt ki Clover indulatosan. Tudta, hogy a szponzorai pártfogásának elvesztése súlyos csapást jelentett Cory számára, ez hivatalosan is megpecsételte, hogy a régi élete, és mindaz, ami vele járt – a fittség, az erő, a vitalitás, a siker – elszállt.

– Igen. Azzal köszöntek el, hogy talán tud majd helyette vállalni néhány vendégszereplést a túrán, esetleg bírói feladatokat. Hát, nem tudom, ez az egész egyszerűen marhaság. – Mia mérgesen sóhajtott egy nagyot. – Azóta ágyban van.

– Jaj, istenem! – Clover a díjra meredt, és most csak a síró arcot látta. Most értette meg, miért tétovázott Mia a beszélgetésük elején. E miatt a legutóbbi fontos győzelem miatt a filmhez – és Coryhoz – kapcsolódó hírnév még több félrement ajánlatot hoz, amelyek csak még mélyebb depresszióba taszítják. – A legmakacsabb rajongók még mindig ott virrasztanak?

A siker továbbgyűrűzése – hiszen nyert a torontói és a velencei filmfesztiválon is – Allbrighték szerény otthonát az utóbbi hónapokban afféle zarándokhellyé tette. Mia erőtlen nevetése mániás kitörés vagy sírás előjele is lehetett.

– Jézusom, mintha egy kegyhely lenne odakint. Az a sok kibaszott gyertya! Isten bizony aludni sem tudok, folyton aggódom, hogy leég a ház! – Vett egy nagy lélegzetet. – Tudom, hogy jót akarnak. Csak próbálják kimutatni a szeretetüket és a támogatásukat, de… az agyamra mennek. Legszívesebben rájuk ordítanék, hogy nem halt meg, a kurva életbe! Érted?

nem halt meg, a kurva életbe!– Értem – bólintott Clover. Most vette csak észre, hogy az autó megállt, és már a lakása előtt parkolnak. Intett a sofőrnek, hogy várjon. Miának fogytán az ereje, segítségre van szüksége. Egy barátra. Három gyerek, egy traumatizált, megtört férj, két állás, pénzügyi nehézségek… Clover érezte az elfojtott dühöt a hangjában. Úgy futott végig a szavain, akár az áram az izzószálon.

– Figyelj, tudod, mit? Tudom, hogy eddig nem mentél bele, hogy eladjátok a házat, de a költözés talán nem is lenne a legrosszabb megoldás – folytatta, és valami pozitív gondolatot próbált megfogalmazni. – Bármennyire valószínűtlennek tűnik is most, talán éppen az újrakezdésre van szükségetek. Igen, Cory imád az óceánnál lenni, hát persze, de talán ez már nem szolgálja a javát. Nem lehet, hogy inkább a kínzás egy formája? Mint amikor egy alkoholista egy kinyitott üveg bor előtt üldögél? Állandóan emlékezteti arra, ami már nem lehet. Vagy amit nem tehet meg. Vagy ami már nem lehet az övé.

nemEgy hosszú pillanatig mindketten hallgattak.

– Igen. Lehetséges.

Clover maga sem volt jobban meggyőződve erről.

– Nézd, ha legalább a pénzügyi teher lekerül a vállatokról, az már eggyel kevesebb stresszfaktor. Meg kell találnotok a módját, hogy az élet mindnyájatok számára könnyebb és kellemesebb legyen.

– Tudom.

Clover az ajkába harapott.

– Szóba hoztad már neki az… eladást?

– Még nem. Egyelőre halogattam. – Mia hangja elcsuklott. – Valahányszor, ha csak rágondolok, hogy előhozzam neki, összeszorul a szívem… Isten bizony az az érzésem, hogy ez meg fogja ölni.

– Mia, nem. Nem – csitította Clover. – Kezdetben ellenáll majd, persze hogy ellenáll, de lehet, hogy éppen erre a változásra van szükségetek. Pillanatnyilag megrekedtetek egy köztes időben, abba kapaszkodva, ami valamikor volt. Lehet, hogy ennek kell megtörténnie ahhoz, hogy mind tovább tudjatok lépni.

Nem érkezett válasz.

– Mia! Ott vagy még?

– Igen. – Fakó volt a hangja.

– Figyelj, tudod, hogy a jövő utáni héten odautazom. – Az Oscar-gála szót ki sem akarta ejteni a száján. Most nem. Mit ér a dicsőség, miközben ők a padlón vannak? – Utána egyenesen kimegyek hozzátok, és megbeszélünk mindent. Megmondom neki én, ha akarod. Hátha jobban fogadja, ha mindketten javasoljuk.