Nóra próbál jobb kedvre deríteni, de nem igazán sikerül neki. Vagyis nem tudom… Voltaképpen nem szomorú vagyok… Valójában nagyon is szárnyal a lelkem és a szívem.
Amikor a gép bejáratához érünk, barátnőm rám vigyorodik. Később értem meg, hogy mire fel ez a hamiskás mosoly. Ott áll előttünk az a légiutas-kísérő, aki idefelé jövet igencsak szemtelen volt velem.
– Minden Turkish Airlines járaton ő van?
– Hát a Budapest–Isztambul közöttieken valószínű – neveti el magát Nóra. – Legyél vele kedves, hátha megint hoz pezsgőt, és most engem sem hagy ki.
Nem reagálok, éppen elég, hogy a fickó rögtön megismer, mert fülig szalad a szája.
– Ó! Jó reggelt! Günaydın!
– Jó reggelt!
Megkeressük a helyünket, szerencsére most egymás mellé szól a jegyünk. Reménykedem benne, hogy eltereli a figyelmemet,
