V.
Anna délfelé ébredt. Kis karóráját elfelejtette este felhúzni, és fogalma sem volt, hány óra lehet. Csöngetett.
Barátságos arcú európai szobalány jött be.
– Fél tizenkettő van – mondotta. Felhúzta a redőnyöket. Az ablakon át vakító fényzuhatag ömlött a szobába.
Anna kiugrott az ágyból, és az ablakhoz lépett. Odakint átlátszóan ragyogott a kék ég, és csillogón, mint egy csodálatos tükör, fénylett a tenger.
„Szép az élet!” – gondolta, és káprázó szemmel nézett bele a kékségbe, a fénybe.
„George…” Minden gondolata most csak ő volt. A férfi szavai szinte zsongtak benne, mintha valahol a lelkében egy érzékeny viaszlemez volna, amely felvette és rögzítette a férfi minden szavát.
…Néhány hónap forró boldogság többet ér, mint sok-sok unalmas, szürke év…
…Nos, most kezdődik a boldogság,
