IV.
Hajnalodott már. A tenger felett rózsaszínű ködpára szállt fel, és mögötte, mint egy vérvörös korong, felbukkant a nap. A félig lehúzott redőnyökön át kis piros fénycsíkok törtek be a szobába, és ide-oda cikáztak a kék selyempaplanon.
Anna és George még mindig beszélgettek. A fehér telefonkagyló már egészen belevágott Anna húsába, ahogy odaszorította a nyaka és a párna közé. Féloldalt feküdt, behunyt szemmel, és olyan halkan beszélt, mintha a férfi ott volna mellette…
George még mindig ott ült az íróasztalnál fehér szmokingban, amióta éjjel felhívta Annát.
Végtelenül sok mondanivalójuk volt most egyszerre…
Légvonalban néhány kilométer volt köztük a távolság, mégis úgy érezték, egész közel vannak egymáshoz.
Anna hangja olyan puha, olyan lágy volt, ahogy csak sötét szobában fekve t
