1995
február
Hevesen dobogó szívvel rohantam végig az iskola folyosóján. Majdnem megcsúsztam a fényesre mosott padlón. Sípolva szívtam be a levegőt, és úgy éreztem, nem bírom tovább. A szorongás olyan szinten fojtogatta a gyomromat, hogy idefelé alig bírtam a kocsit egyenesben tartani.
Két nyugodt órám maradt otthon a telefonhívás előtt, de abban a két órában is megbántam, hogy kivettem az egész hetet. Jobb lett volna, ha a munkahelyen kell vitatkoznom a vásárlókkal ahelyett, hogy idegesen váltogatom a csatornákat. Aztán a kisebbik fiam megoldotta, hogy ne kelljen ideges csendben végigrettegnem a délelőttöt. Tíz órára már az igazgatói irodában ültem vastag sállal a nyakamban. Szerencsére odakint annyira hideg volt, hogy ez nem volt feltűnő.
David már az irodában ült, amikor megérkeztem
