1992
szeptember
Két hétre menekültem el az Erie-tó menedékébe. Azelőtt sosem hagytam egyedül két teljes hétre a fiaimat. Chrisnek azt hazudtam, hogy Oklahomába kell mennem egy hosszabb üzleti útra. Az igazság az volt, hogy a legtávolabbi célpontom mellett is haza tudtam volna menni a hétvégére a börtön falai közé. A héten azonban megrészegített Madison gondolata.
Az indulásom előtti vasárnap hevesen dobogó szívvel hívtam fel egy utcai fülkéből. Olyan idiótán vigyorogtam a szürke készülékre, hogy megfájdult az arcom. Madison ötlete volt, hogy töltsük együtt a hétvégét. Pénteken találkoztunk ugyanott a Rum Runnersben. Életemben nem éreztem még olyan bizsergést a gyomromban, a felhőtlen boldogság valahogy minden józan gondolatot felül akart írni. Életemben először nem stratégiákon gondolko
