1992
október
Hajnali négykor jeges fuvallat szökött a kabátom alá az Oneida-tó partján. A napfelkelte még nem csókolta meg a víz felszínét, a csillagok viszont már nem világítottak olyan fényesen, mint az éjszaka közepén. Beszívtam a ropogós, októberi levegőt, és hallgattam, ahogy a szél felkorbácsolja a hullámokat.
Nem feküdtem le. Az éj leple alatt szöktem ki. Igyekeztem lecsupaszítani az érzelmeimet, eltávolodni tőlük, ahogy néztem a tó hullámzását. Még fél útig se tudtam elmenni Erie és Glens Falls között. Nyolcra, de legkésőbb fél kilencre vissza kellett érnem, hogy a fiúk azt higgyék, csak a boltba mentem.
Behunytam a szemem, és hagytam, hogy körülöleljen a tó csípős szele. A hideg levegő felébresztett, a jelenben tartott. Hamarosan meghallottam a talaj sercegését, ahogy az enyém
