1994
november
Idegesen rohantam be a házba. Pontban hatkor otthagytam a munkahelyemet, hogy tíz perc alatt hazahajtsak, és idegbeteg módjára forgassam fel a konyhát azért a szerencsétlen arany nyakláncért. A hideg járólapot négykézláb tapogattam végig, de nyomát se találtam. Sóhajtva dőltem neki a hűtőszekrénynek. A szívem továbbra is hevesen dobogott, a szorongás markolászta a gyomromat. Természetesen rettegtem a feleségemtől, ez irányította az életemet évek óta.
– Bassza meg – motyogtam a hajamba túrva, aztán fellopóztam az emeletre.
Összeszorult gyomorral nyitottam be Maggie szobájába. Odabent némán ment a tévé, a mesterséges fény kékbe vonta a szoba körvonalait. A feleségem az oldalán fekve aludt. A takarót lerúgta magáról, így a visszafogott fényben megcsillant kék szatén hálóinge
