1994
szeptember
A hajnali napsugarak már belopakodtak a konyhába, amikor a hideg földön ülve nekidöntöttem a fejemet az ajtókeretnek. Egy vödörnyi hányásos víz kavargott mellettem, amibe unottan dobtam bele a színes szivacsot. Kavargott a gyomrom, de a fáradtságtól el-elbóbiskoltam.
– Apa? – hallottam a kérdést a messzeségből, mire olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy bevertem az ajtófélfába. Fél szemmel néztem fel a nagyobbik fiamra, majd az órámra pillantottam: hajnal hat volt.
Chris szó nélkül kinyitotta az ablakokat, hogy beengedje a friss levegőt. Valószínűleg még mindig terjengett a hányás szaga a levegőben, de én akkor már nem éreztem.
– Te itt aludtál?
– Úgy fest… – nyöszörögtem, úgy éreztem, mintha lassított felvételként kelnék fel. A hátam erősen hasogatni kezdett. – De c
